Egyszer régen, nagyon régen,
hazafelé mendegéltem.
Hosszú poros úton jártam,
néha-néha csak megálltam,
körbenéztem, kicsit vártam…
Jelek után keresgéltem,
apró csodákat reméltem.
Néha találtam is párat,
gyermek kézből homokvárat,
szép kiskertben virágágyat…
Elmerengtem a világon,
másokon és önhibámon.
Csodás világ, csodás élet,
jaj ne érne hamar véget,
lelnélek meg most már Téged…
Az igazi nagy csodám ma,
mindig várat még magára.
Úgy érzem, egyedül vagyok,
csillagom már rég nem ragyog,
a csodák sem olyan nagyok…!
2007. október 18. Gönyű