Apró örömök

Behunyt szemmel hallgatni a záporozó esőt,
beszívni az esőszagtól illatos levegőt.

Háton fekve simogatni frissen vágott gyepet,
bámulni a felhőtelen, csillagfényes eget.

Bajusz alatt dúdolni egy fülbemászó nótát,
megduplázni szó nélkül a jótétemény kvótát.

Átsétálni nap mint nap a kacskaringós Dunán,
hazaérni álmoskásan, fél tizenegy után.

Lassacskán, de felfedezni Pestet is, és Budát,
lekenyerezni egy árva, bozontos kiskutyát.

Kávé mellett vitázni a bíborfény pamlagon,
s néhanap csak bámulni ki, mélán az ablakon.

2018. május 28. Budapest, Váci utca

A zápor

Arany napsugárban fürdőzött a város,
túlzó is volt tán a vakító világos.
Szende szellőcske simogatta a fákat,
s vad táncra perdített egy csüngő faágat.
Kószáló felhővel kezdődött az egész,
e magányos pamacs volt oly piszok merész,
bekúszott lassan a fortyogó gömb elé,
s nem hogy pukkant volna izibe száz felé,
de tűrve a csillag iszonyat melegét
hozta rettenthetetlen felleg seregét.
Nem tűrhette a nap e hódító hordát,
muszáj volt tennie istenadta dolgát.
Mennydörgés tépte szét kétfelé a csendet,
s elkezdte mosni az ég a földi szennyet.
Ontották a vizet nehéz égi csapok,
közben tovább dúlt az égi adok-kapok.
Fuldokolt a járda, pattogott a párkány,
ide jutott hát e botcsinálta ármány.
Ömlött az égi könny, kopogott a jég,
és hirtelen a nap felordított: “elég!”
Fogta a kis felhő bátor-botor hadát,
és társaival együtt megadta magát.
Ahogyan érkezett, úgy tűnt el, mint kámfor,
nem hagyott semmit, e kora nyári zápor.

2019. május 20. – 2019. május 21. Budapest

Legalább küldj el a francba

Nem lesz ez így jó. Ülsz csendben,
mintha mi sem történt volna,
úgy, mint kinek sok a dolga,
én meg szétrobbanok menten.

Viszlát, most kávézni mentem.
De félek, mi több, remegek,
jaj segítsetek meg egek,
hogy elfelejtsem a szentem.

Mert jobb a fojtó feledés,
mint a kínzó, gyötrő soha.
Jaj sors, balsors te mostoha
a szerencse ide kevés!

Legalább küldj el a francba.
Ordítsad, hogy “Mit képzelek!?”
óh én, tűnő tévképzetek
együgyű, elnyűtt suhanca.

Adj egy pofont nevelésképp,
hadd érezzem át a bűnöm,
egyedül csak tőled tűröm,
büszkeségem feledését.

Kirobbanó gyilkos gőggel,
karmolj, harapj, vad haraggal,
tűélesre fent fogakkal,
pusztítsál el szép erőddel.

Mert ha te ütsz, nekem mi az?
Rengő testem örül, látod,
mégha kínnal is kínálod
örvend, hisz Te vagy az.

Tudom jól, te maradsz néma,
nem látsz, mintha itt se lennék,
(pedig érted mit megtennék)
nincs itten semmi probléma.

Nem kiáltasz, rám se nézel,
némaságban tartasz távolt
magad nyilazod le Ámort,
ki bírja ezt józan ésszel?

első 4 versszak + utolsó előtti: 2018. nyár / ősz, Budapest
maradék: 2019. május 06. Budapest