A zápor

Arany napsugárban fürdőzött a város,
túlzó is volt tán a vakító világos.
Szende szellőcske simogatta a fákat,
s vad táncra perdített egy csüngő faágat.
Kószáló felhővel kezdődött az egész,
e magányos pamacs volt oly piszok merész,
bekúszott lassan a fortyogó gömb elé,
s nem hogy pukkant volna izibe száz felé,
de tűrve a csillag iszonyat melegét
hozta rettenthetetlen felleg seregét.
Nem tűrhette a nap e hódító hordát,
muszáj volt tennie istenadta dolgát.
Mennydörgés tépte szét kétfelé a csendet,
s elkezdte mosni az ég a földi szennyet.
Ontották a vizet nehéz égi csapok,
közben tovább dúlt az égi adok-kapok.
Fuldokolt a járda, pattogott a párkány,
ide jutott hát e botcsinálta ármány.
Ömlött az égi könny, kopogott a jég,
és hirtelen a nap felordított: „elég!”
Fogta a kis felhő bátor-botor hadát,
és társaival együtt megadta magát.
Ahogyan érkezett, úgy tűnt el, mint kámfor,
nem hagyott semmit, e kora nyári zápor.

2019. május 20. – 2019. május 21. Budapest