Hónap: 2019 június

Egy hatalmas hársfán akarok élni,
lecsüngő ágain hetykén henyélni,
bámulni bambán a lenti világot,
tépni egy nagy marék hársfavirágot.

Mélán hallgatni zúgó tücskök hadát,
beszívni az éj bódító illatát,
élni a soha el nem múló nyarat,
fényfürdőt venni lyukas lombok alatt.

Nézni az árnyékok végtelen táncát,
érezni a fatörzs temérdek ráncát,
tűrni madárkák rikító ricsaját,
bogarak kitartón hullámzó raját.

Senkit sem engednék fel az én fámra,
kitábláznám: “mindenki előtt zárva”,
ha megtámadná a gaz ellen pedig
védeném utolsó leheletemig.

Na jó, tán tennék egyetlen kivételt,
megfogalmaztam a legfőbb kitételt:
csak egyvalakinek hagynám hogy megmássza,
ki szelídebb, mint az emberiség 
egésze szummázva.

2019. június 21. Budapest, Bikás park

Óh, te hamis ábrándok szenvedő rabja,
hát nem látod mit akar tőled a világ?
A kapzsi szörnyeteg szellemed akarja,
mit éles rántással észrevétlen kivág.

Nem elég ezer, de millió se mára,
telhetetlen, én mondom telhetetlen ez,
emberi lelkeket eszik vacsorára,
amennyit csak képes, mohón bekebelez.

És ami ebben roppant mód félelmetes,
hogy nem is sejtheted, észre sose vennéd,
ahogyan operál olyannyira kecses,
egyetlen nyom nélkül bomlik meg ép elméd.

Hogy lásd, én tanúsítok némi megértést,
(mielőtt álszent, hamis papnak tartanál),
felteszek neked egy eldöntendő kérdést,
ha nem akarsz ne felelj, csak is rajtad áll:

te józan vagy még?

2019. június 18. Budapest, Váci utca 52.

Nem tudom, hogy miért tettem,
szörnyű bűn, de megszerettem.
Épp az imént múltam hetven
– rég volt már, bizony rég –
de a gaz világ még
mindig zengi álnok tettem.

Csellengő koldus voltam én,
álmodozó, néma, szegény
mit sem sejtő parasztlegény,
és hercegnő volt ő
a titokzatos nő,
fénylő csillag a föld egén.

A jó király egyke sarja,
(ő is a hallgatag fajta),
felém nyílott gyönge karja,
ölelj – szólt – és csókolj,
színes szókkal bókolj,
s tettem ahogy ő óhajtja.

Titokban terveket szőttünk,
hogy ketten vidékre szökünk,
de hamar elszállt örömünk,
mert egy öreg néne,
aranyért cserébe,
elárulta titkos frigyünk.

Folytatva e szörnyű ármányt,
engemet, mint kínos zsákmányt
az ősz király tömlöcbe hányt,
s hogy le ne jöhessen,
s titkon se szeressen
szobájába zárta a lányt.

Ez a rideg, hűvös orom
ötven éve az otthonom.
Nem is olyan rossz a sorom,
csak ő hiányzik, ő,
a szende, néma nő,
– karomban már sosem fogom.

Nem tudom, hogy miért tettem,
nem bűn az, de megszerettem.
Elmúltam már régen hetven,
s amíg kék fenn az ég,
a bájos világ még
zengi tovább bátor tettem.

2019. június 3. Budapest, Bikás park