A kis pók, aki majdnem kiszabadult a fekete özvegy hálójából

Hasztalan küzdeni, végül
úgyis megfojtanak,
az indák amelyek körbe
ölelik a nyakad.

Behálózott téged kis pók,
odakúszik, s itt a vég.
Befellegzett. Ennyi vagy csak:
pókasszony eleség.

Kijutottál egyszer innen,
miért jöttél vissza?
Életed most szegény szíved
butaságát issza.

Szomorúan elfogadva 
jövendő végzetét,
emód gyászolta a kis pók
kútba hullt életét:

Elhitetted velem azt, hogy 
te vagy a világom,
de átnéztél rajtam mint egy 
szál üvegvirágon.

Egy félnótásnak elég egy
kis hízelgő beszéd,
s szép szavaktól azon nyomban
elveszti az eszét.

Nem láttam az eget csak egy
rózsaszín felleget,
s le próbáltam nyűgözni, kit
eleve nem lehet.

Megérdemlem hát a sorsom,
bármit kérsz, ám legyen.
Teszem amit kíván, az én
fekete özvegyem…!

2019. július 9. Budapest, Bikás park