Mi a baj velem?

Mi a baj velem?
Tán bolond vagyok?
Szóljatok csillagok,
súgjátok meg nekem,
hogy mi a baj,
mégis jaj
énvelem!

Mi a gond, tudod?
Hogy szeretlek, az?
Márpedig ez igaz,
hát homokba dugod
barna fejed,
és szemed
behunyod!?

Hol lapul, na mondd
szívednek kulcsa?
Tán a téma furcsa,
és igencsak elvont,
mi a teher
mi lever,
és megront?

Én elevenen,
égő eretnek!
Annyira szeretlek!
Fáj, de még kergetem,
kell még mennem,
ég bennem
szerelem!

Béküljünk mi ki!
Mire jó e jaj!?
Hát őrjítsen a zaj!
Édes, drága Viki,
én bolond, csak
hadd ontsak
mindent ki, ki!

2019. november 28.-29. Budapest

Csend

Titkok esztelen cinkosa,
búbajban hálás cimbora!
Néma bajnoka az űrnek,
híveid szó nélkül tűrnek!

A hiányod: maga dallam.
Felszakít akarva, halkan,
rezgeti a kongó teret,
megpiszkál pár régi heget.

Fájó lelkek menedéke,
hangzavarnak durva vége,
félszeg léptű éji vándor,
néha eltűnsz, mint a kámfor.

Szép vagy csend, te bús mostoha.
Én szeretlek téged, noha
minden egyes édes szava:
az az univerzum maga!

2019. november 28. Budapest

Szeretlek

Szeretlek, ahogyan szeret az ég.
Emlékszel-e a mosolyomra még?
Az arcomon végigcsorog a könny.
Tudod, milyen fájdalmas a közöny?
Nem értem mért, de nem magyarázom.
Mondtam már, hogy te vagy a világom?
Némán hal el a ki nem mondott szó.
Azt mondod akkor, minden így a jó?
Nem is vagy tán te annyira szelíd.
Miért hiszed, hogy a csönd majd segít?
Tehetetlen haldoklik a magány.
Gondolsz-e rám, bús, téli éjszakán?
Felül állunk minden meddő vitán.
Mondd, meghatott picit is bármi tán?
Nem ütnek meg szívhez szóló dalok.
Én ennyire érdektelen vagyok?
Szeretlek, a bűnöm nem súlyosabb.
Miért van az, hogy bárki fontosabb?
Igaz minden neked írott szavam.
Százszor jobban szeretlek, mint magam.
Gyógyítanám sebzett szívem hegét.
Olvastad-e azóta a meséd?
A nyár ma már halovány múltfoszlány.
Valaha még fogsz majd szólni hozzám?
Nem áll túl jól nekem ez a szerep.
Te még hiszed, hogy elfelejtelek?
Kicsi szivem’ érted hiába is dobog.
Eszedbe jutott, hogy lehetnénk boldogok?

2019. november 25. Budapest

Hajnal

Lobban a reggel a hajnali éjben,
látszik a föld, de csak éjfeketében.
Sebtibe kúszik a nap fel az égre,
s festi a légteret áfonyakékre.

Álom e táj, ahogy alszik egészen,
szunnyadoz erdei hársfalevélen.
Százfele szusszan a sóhaja, hangja,
nincsen e földdel a menny se haragba.

Nyugszik a hold tüze, elmegy aludni,
reggel ez így helyes, illene tudni.
Hunynak a csillagok és nekidőlnek
bársonyos, éteri éj-lepedőnek.

Fölfele gördül a harmat egy ágon,
pók szalad elfele gyönge fonálon.
Villan a tócsa ezüst sima tükre,
mintha a fény szava már odasütne.

Fönn a nap integet, éneke harsan,
karjai nyúlnak a föld fele lassan.
Tárul a színek oly isteni tára,
s ömlik a fény le a bamba világra!

2019. november 22.-24. Budapest

Én kiáltok

Most én kiáltok, ez nem a föld,
bennem valami összedőlt.
Hátrálj lassan, főd bólintva,
telt torokkal kiordítva
zúdítsd ki, az azúr égbe,
“nem öltözöm feketébe,
nem fog rajtam holmi bánat”,
csitítsd el a pici szádat,
szemeidet most leragaszd,
ne légy csalárd, hitvány ravasz,
ne kérdezd, hogy miért így jó,
válaszolj, ha szól a kígyó,
s agyad kihagy, bódult, tompa,
hallgasd ahogy emezt mondja:
“ne is lássam itten színed”,
és csak hetykén, semmi harccal,
egykedvűen, dacos arccal
szakítsad ki vérző szíved!

2019. szeptember 8. Budapest

Elszökött a szívem

Elszökött a szívem,
jobb ha fel sem veszem,
s vitte kecses ívben
jómagával eszem.

Szürke álmok jöttek,
kacarásztak rajtam,
szurkálódtak, böktek,
s kisütöttek vajban.

Fejbe vágtak ténnyel,
hívogattak némán,
megdobáltak fénnyel,
s nem figyeltek énrám.

Átkos ágra tettek,
lógtam le a mélybe,
majd ölükbe vettek,
simogattak félve.

Éltem ülve, lopva,
s óvakodva persze,
lőhetett is volna,
ám sosem volt mersze.

Ég a tompa lámpa,
áll a csend a lépcsőn,
sodródik a bárka,
jajszó száll a légcsőn.

Könnyező mártírok
égnek a sarokba’,
vagy talán én sírok
összekucorodva.

2019. november 18. Budapest
2019. december 10. Budapest, utolsó 2 verszak átírva

Méla Béla

Méla Béla szeret,
még ha nem is kérted.
Néma Béla hebeg,
s majd megveszik érted.

Bú ne érje fejed,
nem lehetsz egyedül,
minden tücsök neked,
csak neked hegedül.

Érted éled minden
fényes égi fényke,
szürke sziklaszirten
kóborló reményke.

Elveszett kis estén
ekképp járjon fejed:
él egy Méla Béla,
s csak teérted eped!

2019. november 14. Budapest

Elhagytam a tollam

Eleredt a könnyem,
fáj a vak szeretet.
Sírok, de te könnyen
játszod a szereped.

Leng a pallos, érzem,
átok ül fejemen.
Áldozatként végzem,
fű se nő helyemen.

Elhagytam a tollam.
Ott maradt tán nálad.
Evezek a porban,
a folyó kiszáradt.

2019. november 8. Gönyű

Búcsú a hársfáktól

Átok rátok rút galádok,
szedjétek a sátorfátok!
Hogy tudjátok úgy nevezni
magatok, hogy jó barátok?

Elhagytatok ágas társak,
terebélyes, árva hársak,
őszi színek, nyári illat,
cifra képek őrzik már csak!

Szándd meg ég e balgaságot,
gyújts pilácsot, ősi lángot,
égesd fel az összes hársfát,
mossad át a vak világot!

2019. november 9-10. Gönyű – Budapest