Lobban a reggel a hajnali éjben,
látszik a föld, de csak éjfeketében.
Sebtibe kúszik a nap fel az égre,
s festi a légteret áfonyakékre.
Álom e táj, ahogy alszik egészen,
szunnyadoz erdei hársfalevélen.
Százfele szusszan a sóhaja, hangja,
nincsen e földdel a menny se haragba.
Nyugszik a hold tüze, elmegy aludni,
reggel ez így helyes, illene tudni.
Hunynak a csillagok és nekidőlnek
bársonyos, éteri éj-lepedőnek.
Fölfele gördül a harmat egy ágon,
pók szalad elfele gyönge fonálon.
Villan a tócsa ezüst sima tükre,
mintha a fény szava már odasütne.
Fönn a nap integet, éneke harsan,
karjai nyúlnak a föld fele lassan.
Tárul a színek oly isteni tára,
s ömlik a fény le a bamba világra!
2019. november 22.-24. Budapest