Szeretlek, ahogyan szeret az ég.
Emlékszel-e a mosolyomra még?
Az arcomon végigcsorog a könny.
Tudod, milyen fájdalmas a közöny?
Nem értem mért, de nem magyarázom.
Mondtam már, hogy te vagy a világom?
Némán hal el a ki nem mondott szó.
Azt mondod akkor, minden így a jó?
Nem is vagy tán te annyira szelíd.
Miért hiszed, hogy a csönd majd segít?
Tehetetlen haldoklik a magány.
Gondolsz-e rám, bús, téli éjszakán?
Felül állunk minden meddő vitán.
Mondd, meghatott picit is bármi tán?
Nem ütnek meg szívhez szóló dalok.
Én ennyire érdektelen vagyok?
Szeretlek, a bűnöm nem súlyosabb.
Miért van az, hogy bárki fontosabb?
Igaz minden neked írott szavam.
Százszor jobban szeretlek, mint magam.
Gyógyítanám sebzett szívem hegét.
Olvastad-e azóta a meséd?
A nyár ma már halovány múltfoszlány.
Valaha még fogsz majd szólni hozzám?
Nem áll túl jól nekem ez a szerep.
Te még hiszed, hogy elfelejtelek?
Kicsi szivem’ érted hiába is dobog.
Eszedbe jutott, hogy lehetnénk boldogok?
2019. november 25. Budapest