Végül is ma rádöbbentem,
érzem, innen el kell mennem.
Még a ludak is nevetnek,
szállnak ékben,
bíbor égben,
tisztelegve rém nevednek.
Maradásom itten nincsen,
ellenem van szinte minden.
Még a csend is, ősz barátom
kínoz éppen,
alva, ébren,
hova tűnt a vad varázsom?
Elmegyek tán remetének,
keresek majd menedéket.
Valahol, hol nincsen bánat,
napról napra
sárga lapra
írogatva kék tintámat.
Ám hiába, noha távol
lehetek a föld zajától,
én ameddig élve bírom,
azt a halom
cifra dalom,
szívtelenke, neked írom!
2019. december 1-2. Budapest