Szivárvány

Omladoz a nap sugara,
csillámlik a tarka pázsit,
múlt időknek foszló nyara
álmosan a ködbe ásít.

Simogat a lanyha szellő,
s éppen úgy, mint akkor régen,
egypár kósza, szürke felhő
szállingózik fenn az égen.

Ül a csend az utcák felett,
nyoma sincs az égi árnak,
fönn az égen szárnyaszegett,
múltat áldó álmok szállnak.

S míg a kín, e régi vendég
megroppantja gyönge vállam,
odafönn a szikrázó ég
könnyezni kezd fájdalmában.

Voltaképpen ekképp óvta,
irgalmazta lelkem csöndjét,
körbe-körbe, szerte szórta
illatozó égi könnyét.

Lenn a földön vízcsepp szökött,
pattogott a cifra márvány,
s fönn a kósza felhők között,
született egy szép szivárvány!

Budapest, 2020. február 2.