Felém kegyetlenebb arcát mutatja,
bolond szívemnek mégis ő a legszebb.
Szilárd a leple, de tudom, alatta
kicsinyke lelke rúgkapálva reszket.
A nap sugarai fenn tündököltek,
amikor még élt benne a jóság,
de a nyár szirmai rég összetörtek,
behabzsolt minden álmot a mohóság.
S ha kérdeznéd, hogy meddig zeng az ének,
miért kiáltozok, s mikor lesz vége?
Ahelyett, hogy folyton, némán bántanál,
vedd észre már, hogy bennem is van lélek!
S pont mint a tavasz, akkor a béke
rügyet fakaszt, s nevetve rám talál!
Budapest, 2020. március 30.