Szélcsend

Elült a szél, habár
nem is fújt tán soha.
Fantazmagória,
mi légnek öltözött;
vékonyka a határ
való és vágy között!

Gönyű, 2020. április 30.

A bolond

Tavasz felé jár az idő,
bokrot ráz a lágy fuvallat,
fák rügyeznek, a gaz kinő,
és a bolond egyre hallgat.

Üvölt a nyár, lángol a nap,
illatozik zsenge széna,
dús kobakján szalmakalap,
és a bolond, marad néma.

Szőlőt szednek szorgos kezek,
mézes mustja szomjat enyhít,
sárgulnak a falevelek,
de a bolond, nem szól semmit.

Még az álmok is befagynak,
sóhaj siklik el a jégen,
s a bolondok csak hallgatnak:
nem hisznek a szép mesékben!

Gönyű, 2020. április 28.

Kert

Borsikafű, bazsalikom,
vörösbe bújt virágszirom,
puhatestű, porzó talaj,
ficánkoló madárka raj.

Terebélyes, szikár tuják,
futkározó, falánk kutyák,
gyömölcsfák és palántahad,
fehérmázú, szakadt fapad.

Hitvány gyom, és gizgaz sereg,
kipárolgó komposzthegyek,
rejtekhelyek, rejtett jelek,
mesét hozó szerény szelek!

Gönyű, 2020. április 26.

Hófehérke

Edd az almád Hófehérke,
hadd ébredjenek az álmok,
öltözz újra hófehérbe,
mint az árva hóvirágok!

Teregesd ki sziklaszíved,
hátha megpuhítja orkán,
s istentelen, édes ízed
fűszer lesz a végzet torkán!

Ezt kapják a jóemberek:
lelkem mindörökre szolga,
elvesztünk már azelőtt, hogy
e világba léptünk volna!

Budapest, 2020. április 23-25.

Porszem

Ül egy porszem lenn a padlón,
fölötte a nagyvilág,
száraz szívvel és gyanakvón
kémleli a kis szobát.

Minden vágya az, hogy szálljon,
mint a tarka lepke tán,
lecsusszanjon gyönge szálon,
görbe virág hajlatán.

Eső után összeálljon
s úgy nevezzék: sárcafat,
maradjon meg benn a lábnyom,
cuppogjon a talp alatt!

Jóbarátként köszönthesse
hogyha kél – a szép szelet,
és az néha szeretgesse
meg e piciny porszemet!

Álmodozik mindenáron,
míg a napok egybefolynak,
mégis talán ennyi álom,
túl sok álom egy szem pornak…!

Budapest, 2020. április 15-20.

Szélvihar

Szélvihar, alkonyi orkán, kússz be a házba, de lomhán.
Forgassad fel az ágyam, nézz szét barna szobámban.
Hozz szót tőle ki fényes, égjen szívem e vétkes.
Mert elemészt ez a kín, sírni de fáj valakin!

Budapest, 2020. február 20.

MagányVers

Felzabál a csönd.
Cafatokra tép.
Elgáncsol, ledönt
és nyakamra lép.

Kúszik a magány,
bátran méreget.
Gyere csak, zabálj!
Szívd ki véremet!

Olvadt csontomból
idd ki a velőt,
úgy bánj el velem
pont, mint azelőtt!

És ha folyton fel
is dereng még óh,
emlékeztess, hogy
nem vagyok méltó…!

Budapest, 2020. április 14.

Négysoros

Kiszívja gyönge lelkemet
pergő percek sivár foga.
Hiányzol. Mégha én neked
nem is hiányoztam soha.

Budapest, 2020. április 5-11.

A színek szonettje

Fehér a hó, de vaksötét a lelkem,
narancs a bácsi kobakján a kalap,
zöldellő fákat öntözök a kertben,
s aranyhidat fest a folyóra a nap.

Opál az ég, s hasonló a fal is,
a szilva kék, és barna a bogárka,
s közismert tény, ezek mellett az is:
a legszebb tinta, az bizony a sárga!

Fakó az élet, és cifra a sors,
szivárványszínű égszínfolt a lárma,
hiába mossa, véres még a gyolcs,
s színes szókkal tipornak a sárba.

S kiért kihullt már milliónyi könny:
a becstelen, szennyes, szürke közöny!

Budapest, 2020. április 2.

Tegnap még

Hiszen kint tegnap még rügyeztek a fák,
locsolta illatát az orgona,
s a tó kuruttyoló békák hona
volt, hol pecázgattak az édesapák.

Kitárt karokkal köszöntött a közöny,
lédús keble mindünket megtalált,
mámorban úszva nevettük a halált,
ki áttipegett közben a küszöbön.

De nem figyelte eléggé az ajtót:
beszökött vele egy maréknyi fény.
Színjóságból erőfüzért hajtott,

mi ott inog az emberek szivén’,
s vezetget minket a jövőben majd ott,
hol újra lángra lobban a remény!

Budapest, 2020. április 1.