Fehér a hó, de vaksötét a lelkem,
narancs a bácsi kobakján a kalap,
zöldellő fákat öntözök a kertben,
s aranyhidat fest a folyóra a nap.
Opál az ég, s hasonló a fal is,
a szilva kék, és barna a bogárka,
s közismert tény, ezek mellett az is:
a legszebb tinta, az bizony a sárga!
Fakó az élet, és cifra a sors,
szivárványszínű égszínfolt a lárma,
hiába mossa, véres még a gyolcs,
s színes szókkal tipornak a sárba.
S kiért kihullt már milliónyi könny:
a becstelen, szennyes, szürke közöny!
Budapest, 2020. április 2.