Tavasz felé jár az idő,
bokrot ráz a lágy fuvallat,
fák rügyeznek, a gaz kinő,
és a bolond egyre hallgat.
Üvölt a nyár, lángol a nap,
illatozik zsenge széna,
dús kobakján szalmakalap,
és a bolond, marad néma.
Szőlőt szednek szorgos kezek,
mézes mustja szomjat enyhít,
sárgulnak a falevelek,
de a bolond, nem szól semmit.
Még az álmok is befagynak,
sóhaj siklik el a jégen,
s a bolondok csak hallgatnak:
nem hisznek a szép mesékben!
Gönyű, 2020. április 28.