Azt álmodtam, hogy nyírtad a füvet az árokparton. • Pardon. • Nem is értem, hogy miféle álom, • ahol a füvet te, és nem én vágom. • De ha így racionálisan belegondolok, • akkor már egész egyértelmű a dolog. • Szóval úgy okoskodhatott a párnán szunnyadozó fejem, • hogy ha nem is teljesen, de kvázi lehetetlen az, hogy úgy legyünk mi ketten egy helyen, • hogy köztünk valami kapocs is legyen. • Így hát én, azon az álombeli helyen, • csak külső szemlélőként voltam jelen. • S ahogy a kicsi elektromos fűnyírót lassacskán előre lökted, • ott álltam, három méterre mögötted, • és csupán bámultalak bamba vigyorral, csöndben, • mégis ki ne vigyorogna, hogyha szép álomba csöppen!? • És te csak tologattad a gyepen azt a vackot, • áldassék az ég, hogy nem viseltél maszkot, • mert ahogy ritkítottad a fűtengernek végtelen sorát, • megláttam az arcodon az angyalok mosolyát, • a mosolyt, amit csak annyira kevésszer • láttam, hogy ha az ész vezérel, • már régen el is feledtem volna mára; • de apró manók nagy műgonddal felvésték a koponyám falára.
Gönyű, 2020. június 12.