A csillagok alatt

Eszembe jutott tegnap éjjel,
mikor olyan szépen sütött a hold,
s a göncölszekér tompa fénnyel,
az olvadó ég színén bandukolt,
hogy úgy mégis, mi lenne, hogyha
kifeküdnénk a csillagok alá,
s miközben az éj egyre fogyna,
kezem kezecskéd félve tartaná,
s emelve égig a sajátom,
felszállna a tiéd is ővele,
mosoly táncolna tán a szádon,
s megnyílna az univerzum tere,
és akkor ott, a kis kacsóddal
az égre rajzolnék egy végtelent,
(ha nincs is megfejelve csókkal,
remélem azért tudod, mit jelent),
tovább mosolyognál cserébe,
– egészen már magam előtt látom –,
s a lelkünk lassan összeérne,
a csillagok alatt, háton.

Gönyű, 2020. augusztus 10-18.