Volt egyszer egy süncsalád,
sün apuka, sün anyuka,
meg a pici sünbabák.
Így szólt egyszer sün anyuka:
„ej, ti pici sünkölkök,
ha kell, ha nem, egész nap csak
köröttetek sündörgök!
Mosok rátok, takarítok,
puszilgatok, hogyha rítok,
napról-napra, friss szúnyogból
kotyvasztom a sünkaját,
hogyha túl nagy, le- lenyesem,
ollócskámmal egyenesen,
sünbabáim sünhaját.
Vállon senki nem vereget,
sepregetek, asztalt rakok,
gyógyítom a sünsebeket,
így telnek a hétköznapok.
Óvom minden lépésetek,
esti mesét mondok, sokat,
míg apátok kinn a réten
vadássza a szúnyogokat.”
Mire mindet végig mondta,
(hozzáteszem, teljes joggal)
hazaért a sünipapa,
tarsolyában sok szúnyoggal.
Leült hát az asztal mellé,
s mosolyogva, csudi édin,
végignézett asszonyán és
játszadozó csemetéin.
“Nincs ilyen szép sünasszony és
ennyi cuki sünci babi,
ti vagytok a fényes sünég,
legfényesebb csillagai!
Csoda nekem mindig, mikor
rikácsolva szól a vekker,
mellettetek minden reggel,
vidám sünként ébredek fel!
Óh, én édes süncsaládom,
hogy érhetett ilyen mázli?
Tiértetek megéri a
szúnyogokat hajkurászni!”
Végszavára sünimama
hozta is a vacsorát,
így hát apa, anya, babák,
(más szókkal a sünicsalád),
kacarászva, és vidáman
falta fel a becsináltat,
és azután desszertként, meg
sünnek való, kicsit csicsás
tányérkákból, vaníliás
szúnyogszuflét rágicsáltak.
Gönyű, 2020. szeptember 8-9.