Mikor a holdsugár ívet húz a Dunán,
s az este már ezer követ befed,
sétálgatnék lassan, fél tizenegy után,
a part kövén, kéz a kézben veled.
S a csillagok alatt, ahol lelkünk kiforr,
örökre eltűnnének a „sohák”,
olyan lenne minden, mint akkor rég, mikor
még elhittem, hogy léteznek csodák.
Gönyű, 2020. szeptember 22.