Hogyan mondjam el neked,
amit talán nem lehet,
ápolnám a kertedet,
s küzdnék érted konokon,
virágozó réteken és
elszáradó lombokon.
Hogy mondjam, hisz láthatod,
hogyha bús a tegnapod,
megmetszem a bánatod,
együtt semmi nem hat ránk,
s csápjaidat, színes-rímes
koszorúvá fonhatnánk.
Minek mondjam, balga szók,
tudom én jól, hogy azok,
sosem hinném, hogy lasszók
lennének a mondatok…,
előbb-utóbb eltűnsz úgyis,
akármit is mondhatok.
Miként mondjam hát, hiszen
még én magam sem hiszem,
hogy egyszer a szent vízen,
a boldogság tengerén,
ringhatnánk egy kis csónakban,
önfeledten, te, meg én.
Szúr a vágy, e ferde tű,
de a szívem kishitű;
tesztek róla mind, ti tű-
nő csalfácska fellegek,
egyetlen egy igaz szóért
eladnám a lelkemet.
Gönyű, 2020. október