A márvány színű égnek meséltem

A márvány színű égnek meséltem
rólad, és dicsértem mily szép is a nyár.
Oly naiv voltam, még nem tudtam mi vár,
hogy pár héttel később, szomjan-étlen
fetrengek majd, s szürke lesz a nappal;
odakinn csend volt, csak bennem hullt
cseppenként a padlóra a múlt,
az idő lelkedet az agyamba véste,
és akarva sem tudnám kiűzni innen;
hát évmilljókig’ szenvedtem némán, és te
nem tudtad miként fürödtem könnyeimben.

Gönyű, 2020. szeptember