Kicsit fáj a torkom…
az agyam meg tompa.
Álmosan tántorgok.
C-dúrra vágyom, de
az élet zenéje
mindig csak A-mollt dob.
Legyen hát, maradok,
összeszedem magam,
minden kis széthullott,
aprócska darabot:
lám az ember, aki
önmagát kukázza;
túl lassan haladok…
hiába, nem adom,
bús kobakom szerte
hasad, mint az atom.
Erős vagyok mégis,
s néhány perccel később,
parancsba is adom:
“Dolgozz lusta agyam!”
Közben meg már tudom:
torkomra kicsi méz,
van itthon narancs, Halls,
s közbeszól e csibész:
“Valaki már már zabos!
Jó vicc, hogy parancsolsz,
mi vagy te, százados!?”
Gönyű, 2021. május 31.