Jaj, de szeretlek,
annyira, édi,
jönn ide bátran,
ülj az ölembe,
súgd a fülembe,
súgd bele gyorsan,
azt, amit oly jó
hallani halkan,
főleg a szádból
reggeli közben,
és vacsoránál,
s hajnali ötkor,
és kora este,
juj, de szeretlek,
szép szavaidtól
bármikor, én ám
úgy elalélok,
s olvadok el, mint
hómaci olvad
benn a sütőben,
hogyha bevágják
ördögi ujjak.
Jaj, de szeretlek,
úgy lobogok, mint
égen a csillag,
hogyha te rám írsz,
s képemen akkor
villan a bárgyú,
ámde derűs, és
édi mosoly, mert
nem tudom azt, hogy
mondtam-e már, de
jaj, de szeretlek!
És ha te eljössz,
megremeg ám még
lassan az ég is,
néha bekönnyez,
s ontja az áldást,
ám ha a napfény
is hevesen tűz
gyönge szivárvány
bukkan elő és
ránk mosolyog, mint
édesanyák a
kisgyerekükre.
Jaj, de szeretlek!
Teljen az óra,
múljatok el hát
tétova percek,
állj mutató át
gyorsan az estre,
mert amikor kinn
nyílik a hold és
zárnak a boltok,
itt leszel óh, és
így leszek égő
szív, aki boldog.
Gönyű, 2021. május-június