Eső

Csepereg el az ég,
lehúz a csuklyám,
tipegek az eső
áztatta utcán.

Néma csönd a világ,
s mennydörgés léptem
nyomot hagy a száraz,
zöld neonfényben.

Akár pocsolyában
az égi holdak,
hullámzik a ma, de
szilárd a holnap.

Győr, 2021. augusztus 18-19.

Hiányzol

Mint fűnek a zsenge harmat,
mint a kisdednek a jászol;
álmaimban betakarlak:
sejtelmed sincs, hogy hiányzol…!

Győr, 2021. július 27.

Az “elegem van” gondolatfolyam

Elegem van, halld meg Isten,
agyonnyom a ToDo listem!
Azt se tudom, hova kapjak,
hova kapjak, hova ne,
szegény lelkem kiragadva,
kitegyem a kirakatba,
vagy elveim sutba vetve
éljek csak túl, kinevetve
minden peckes jobban tudót;
odavagyok már egészen,
odavagyok, szakadok,
(bár ha kérdik, tagadok),
töredeznek lelkemről a
ki sem álló darabok;
Én ülök itt, csakis én ám,
mindenki a riviérán
hasat süttet, hátat pirít,
de rám vár még ötszáz ticket,
“kérnék még egy marhasültet,
s libacombot káposztával”,
“de hát ezt is te becsülted
három mondat alapján,
“hogy lehet, hogy most meg – mi gyász -,
egész nap csak nekem rinyálsz,
s úgy csinálsz itt, mintha roppant
stresszes volna ez a lét,
pedig ezer tanulmány
mutatja, hogy amíg más
reggel-este sódert hány,
te csak benn a szobácskádban
püfölöd a laptopot,
s milyen hetykén, milyen bátran
hiszed, hogy e tevékenység
olyan rohadt nagy dolog.”
Elegem van, hogy azoknak
húzzam kiket megvetek,
hogy feledtük el az egykor
sziklaszilárd elveket!?
Elegem van, lóvé sincsen,
fizeti majd a Jóisten,
“mert hát én még nyaralok;
visszatérünk ha még kérded,
nem kereslek én tetéged’,
nem vagy olyan importante’,
asszed te vagy szekönd Dante,
aztán csak egy senkike:
idefújt a déli szél és,
el nem mozdulsz semmire.”
Jó ez nekünk, úgymond, mint egy
hiper stabil náció,
mondhatjuk, hogy kicsike itt
-en a fluktuáció.
És ez ugye, az jelenti,
(röviden, és pár szóban),
fizu nem kell, pár jó szó, és
elég az úgy, mán’ jó van.
Elegem van. Itt az úr, a
középszerű közhelytúra,
és ez bizony fáj itt bent;
hiába is olvasgatom
Verlaine-t meg a Walt Whitman-t,
hogyha egyszer arra kap a
nép, hogy legyen egyszerű;
de hisz gondolkodók vagyunk,
miért hagytuk el az agyunk,
miért fél perc van egy posztra!?
Mi van, hogyha van egy poszt, mi
apró-cseprő, esetlen kis
világodat alapozza!?
Nem is nézed végig, mert hát,
rohanunk a semmibe,
mi az kérdem, miféle kis
tündér-bűbáj kell ide?
Én kis lelkem, állok-mállok,
bocsánat, ha ventillálok,
de ha egyszer e világon,
széles földön senki nem ért,
lelkem porlad, szívem olvad,
minden elvem széjjel korhad,
hallgass meg ég, halld fohászom,
érezd által fáradt gyászom,
s mint rügyet a korhadt ágra
küldj kis fényt e zord világra!

Győr, 2021. július

Nyári csendélet

Lágyan leng a nyári szellő,
borzolja a fákat,
kettévágott fűszálakból
édes illat árad.

Kismadárkák sóhajai
dalként szárnyra kelnek,
gazseregek, kerteken át
harcba menetelnek.

Kutyuskáim körülöttem
szundikálnak heten,
amott meg egy függőágyban
hintál az életem.

Gönyű, 2021. június 6-8.

Summa Makámum

Na de most aztán totálisan kivagyok, és ledermedtem télleg, • sőt, talán még egy kicsit tán jobban is, mint múltkor, amikor céltalan böngészőnyitogatás közben, hirtelen megláttam a képed. • Izzadok, mint a ló, s mindkét kezem remeg, • – ha lennének -, akkor tutira vacogva érnének földet az enterek. • Persze annak is lehet némi köze az izzadáshoz, hogy beszorult ide a szobámba a pára, • meg, hogy még a pulzusomnál is magasabban tetőzik a hőmérő higanyszála. • Jaj, ha bizton tudnám, hogy vágod, •  hogy neked írom ezt a sok baromságot, • ezt a sok vackot, gagyit, limet-lomot, • csúf közhelyekből állítok neked csak templomot. • Na nem mintha direkt akarnék rosszat, csakis a legjobbat akarom, • de hiába csűröm, hiába csavarom, • mindig úgy érzem, hogy gyenge, mint a harmat, magamat meg, mint aki épp most tett a tűzre egy marék rossz fát. • Képtelen vagyok felnőni hozzád. • És tudod, van, hogy hiába pörögnek köröttem fürgén cikázva az órák, • bárhogyan kapkodok utánuk, egyszerűen elkerülnek a metaforák, • s nem tudom leírni azt, mi szétfeszít, • és olyan semmilyen lesz az egész, pont mint ez itt. • Vegyük most pölö ezt a napot, nem tom mi szállt rám, mi fertő, • talán csak a meleg, vagy a tegnapi miatt valami rózsaszín ködfelhő, • de nem nagyon tudok koncentrálni semmi komolyra… • félek, hogy minden törekvés ellenére valamennyi gondolat csúnyán összefolyna, • ezért is hát megint ez a makáma forma. • Meg amúgy is elkezdtem már írni egy másikat, csak nem ment, pedig esküszöm belehúztam, • mert képzeld el, hogy tegnapelőtt, asszem először, de veled álmodtam, most tényleg, nem úgy, mint amikor a múltkor bekamuztam. • De hát na, nem lehet mindig a valóságról írni, • én meg aztán igazán nem tehetek róla, hogy valami random csaj elkezdte ottkinn a füvet nyírni, • és aztán te, döntve mindent romba • azon nyomban beférkőztél a gondolatomba. • Tudod, amit felvéstek a manók nagy műgonddal az ám, • még mindig ott díszeleg, egy cikornyás aranykeretben, a koponyám falán, • és le nem jön, nem veszhet egykönnyen feledésbe, • mert extra erős vésővel lett az odavésve.

Gönyű, 2020. augusztus 9.

Ars Poetica 2020

Szörnyű egy kor ez, értem testvér jól a sirámod,
szunnyad már ez a szakma s soknak vicc csak a ritmus,
és ha e fertelem önmaga még nem lenne elég, hát
ömlik, dől a spagetti, behúzva a támogatókat,
s győznek a nagy-kusza versek, jönnek a semmi szemén, és
esztelen arcukkal becibálnak a szürke homályba,
és majd elhiszed ám, hogy a szó, ami jön ki a szádon,
az nem is ért soha semmit az ég áldotta világon.
Hát menekülj el amíg lehet, én már elmenekültem.

2020.

A márvány színű égnek meséltem

A márvány színű égnek meséltem
rólad, és dicsértem mily szép is a nyár.
Oly naiv voltam, még nem tudtam mi vár,
hogy pár héttel később, szomjan-étlen
fetrengek majd, s szürke lesz a nappal;
odakinn csend volt, csak bennem hullt
cseppenként a padlóra a múlt,
az idő lelkedet az agyamba véste,
és akarva sem tudnám kiűzni innen;
hát évmilljókig’ szenvedtem némán, és te
nem tudtad miként fürödtem könnyeimben.

Gönyű, 2020. szeptember

#21tavaszicsacskafoszlányok

visszamondott randika
maszk nélküli bandita

én iszok és ő piál
maradj otthon Győrfi Pál

listening és táv-reading
akadozós zoom meeting

te olyan vagy én ilyen
háttérben egy alien

enyém lenni jó big szem
nincs már új a netflixen

sötétbe bújt éttermek
hallja előtt szédelgek

szakértő vok maxira
chipkoktélos vakcina

várunk már az enyhülésre 
s nem megy jó a nem gyűlés se

nekünk kellett nekünk nem
megfövünk a levünkben

Gönyű, kert, 2021. április 10.

A csillagok alatt

Eszembe jutott tegnap éjjel,
mikor olyan szépen sütött a hold,
s a göncölszekér tompa fénnyel,
az olvadó ég színén bandukolt,
hogy úgy mégis, mi lenne, hogyha
kifeküdnénk a csillagok alá,
s miközben az éj egyre fogyna,
kezem kezecskéd félve tartaná,
s emelve égig a sajátom,
felszállna a tiéd is ővele,
mosoly táncolna tán a szádon,
s megnyílna az univerzum tere,
és akkor ott, a kis kacsóddal
az égre rajzolnék egy végtelent,
(ha nincs is megfejelve csókkal,
remélem azért tudod, mit jelent),
tovább mosolyognál cserébe,
– egészen már magam előtt látom –,
s a lelkünk lassan összeérne,
a csillagok alatt, háton.

Gönyű, 2020. augusztus 10-18.

Mi magunk

Erről amúgy talán, még csak nem is a sors tehet,
vagy a meredeken hanyatló csillagunk,
tudod, mi csak nem engedtünk a vágyaknak teret,
s félig csukott szemmel tagadtuk meg magunk.

Pedig pont összeillenénk, mint két legódarab,
csak hát ki tudja, hogy miért ellenkezünk,
de nincs jövőkép, melyben a jin és a jang alatt
egymás hiányait kitöltve egyesülhetünk.

Gönyű, Budapest, 2020. augusztus 5-8.