Sehonnan, sehová

Kéz a kézben érkezünk onnan,
hol csend, és tüzes pokol van,
nem ereszt karjából minket a
szenvtelen sehonnan.

Némán vívjuk megfáradt harcunk,
könny koptatta ránc az arcunk,
s leszegett fővel, a semmibe,
üresen viharzunk.

Fonnyadtan dülöngélünk tova,
soha sincs késő, vagy kora,
céltalan kódorgunk, ketten
illegve sehova.

Gönyű, Győr, 2021-2022

#happy

remélem, hogy az vagy,  
merthogy én az vagyok

lehetünk szegények, 
lehetünk gazdagok,

élhetünk Budán, vagy
lenn a Lánchíd alatt,

szeretlek, és ez már
örökre így marad

Győr, 2021. december 24.

#karácsonyilap

akartam írni valami versfélét,
de annyira szűkös mindig e nyers év vég;
elillant a szó, mint ablakról a pára,
erre futja csak, egy képeslapocskára

kívánok minden jót, és szépet nektek én,
szálljon a lelketek az álmok kék egén,
s elnyúlva egy foltos felhővonuláson,
mindent pirosban és színaranyban lásson

Győr, 2021. december 21.

Kicsit hidegebb

Kicsit hidegebb lettem, amióta
az ablak másik oldalán is az,
a monitorom alján a dióda
izzó parázsa túl kevés vigasz.

És az eső is csak szitál folyamat,
a kis bolond, eszét vesztett, örök,
köröttem tátongó üres poharak
mesélgetik, hogy folyton itt ülök.

Szemem ha lát, hát néha-néha kordul,
de még sohasem hagytam, hogy egyen,
csodálkozom, miközben körbefordul
körülöttem a világegyetem.

Győr, 2021. 11. 26.

Hajnali hexameterek

Drága, ha céltalanul kószálsz egy hajnali órán,
ráomol óvatosan gyönyörű képedre a gyertyák
sárgán ringó lanyha világa s megsimogat, tudd:
én vagyok itt e világban a fény, s én úgy simogatlak,
ahogyan az anyja teríti az új takarót gyerekére;
akkor is ott állok melletted, hogyha te nem látsz,
mint a riadt pók fenn a sarokban, megbuvok óva,
s szorgos pókfonalam míg áthálózza világod,
boldogan őrizem izzó kis szívünkben a lángot.

Győr, 2021.

Örülj

Örülj, ha van, ha ennél,
és hely, ha hazamennél,
mi többre vágyhat ember
a nagyvilágon ennél?

Ne bánd, ha más a mércéd,
s a fényt is látva nézz szét;
segítsél hogyha tudsz, mert
az azt jelenti élsz még.

Szeretheted a szépet,
de engedd el, ha éget,
s ha élni is szeretnél,
felejtsd el a meséket.

Nevessél csak, ha ütnek,
de te senkit se üss meg,
s ha nyaldos már a láng, hát
légy részese a füstnek.

S mert nem kél könny hiába:
csak ordítsál, ha fájna,
és két kézzel kapaszkodj
az izzó szalmaszálba…!

Gönyű, Győr, 2020-2021.

Eső

Csepereg el az ég,
lehúz a csuklyám,
tipegek az eső
áztatta utcán.

Néma csönd a világ,
s mennydörgés léptem
nyomot hagy a száraz,
zöld neonfényben.

Akár pocsolyában
az égi holdak,
hullámzik a ma, de
szilárd a holnap.

Győr, 2021. augusztus 18-19.

Hársfák alatt…

Hársfák alatt sétál a nyár,
árkok, bokrok között,
azt hihetné akárki, hogy
végleg beköltözött.

Milyen bátor, milyen kevély,
– pedig egek, de fél! –,
seperc alatt elűzi egy
aláhulló levél.

Győr, 2021. július 30.

Hiányzol

Mint fűnek a zsenge harmat,
mint a kisdednek a jászol;
álmaimban betakarlak:
sejtelmed sincs, hogy hiányzol…!

Győr, 2021. július 27.

Az “elegem van” gondolatfolyam

Elegem van, halld meg Isten,
agyonnyom a ToDo listem!
Azt se tudom, hova kapjak,
hova kapjak, hova ne,
szegény lelkem kiragadva,
kitegyem a kirakatba,
vagy elveim sutba vetve
éljek csak túl, kinevetve
minden peckes jobban tudót;
odavagyok már egészen,
odavagyok, szakadok,
(bár ha kérdik, tagadok),
töredeznek lelkemről a
ki sem álló darabok;
Én ülök itt, csakis én ám,
mindenki a riviérán
hasat süttet, hátat pirít,
de rám vár még ötszáz ticket,
“kérnék még egy marhasültet,
s libacombot káposztával”,
“de hát ezt is te becsülted
három mondat alapján,
“hogy lehet, hogy most meg – mi gyász -,
egész nap csak nekem rinyálsz,
s úgy csinálsz itt, mintha roppant
stresszes volna ez a lét,
pedig ezer tanulmány
mutatja, hogy amíg más
reggel-este sódert hány,
te csak benn a szobácskádban
püfölöd a laptopot,
s milyen hetykén, milyen bátran
hiszed, hogy e tevékenység
olyan rohadt nagy dolog.”
Elegem van, hogy azoknak
húzzam kiket megvetek,
hogy feledtük el az egykor
sziklaszilárd elveket!?
Elegem van, lóvé sincsen,
fizeti majd a Jóisten,
“mert hát én még nyaralok;
visszatérünk ha még kérded,
nem kereslek én tetéged’,
nem vagy olyan importante’,
asszed te vagy szekönd Dante,
aztán csak egy senkike:
idefújt a déli szél és,
el nem mozdulsz semmire.”
Jó ez nekünk, úgymond, mint egy
hiper stabil náció,
mondhatjuk, hogy kicsike itt
-en a fluktuáció.
És ez ugye, az jelenti,
(röviden, és pár szóban),
fizu nem kell, pár jó szó, és
elég az úgy, mán’ jó van.
Elegem van. Itt az úr, a
középszerű közhelytúra,
és ez bizony fáj itt bent;
hiába is olvasgatom
Verlaine-t meg a Walt Whitman-t,
hogyha egyszer arra kap a
nép, hogy legyen egyszerű;
de hisz gondolkodók vagyunk,
miért hagytuk el az agyunk,
miért fél perc van egy posztra!?
Mi van, hogyha van egy poszt, mi
apró-cseprő, esetlen kis
világodat alapozza!?
Nem is nézed végig, mert hát,
rohanunk a semmibe,
mi az kérdem, miféle kis
tündér-bűbáj kell ide?
Én kis lelkem, állok-mállok,
bocsánat, ha ventillálok,
de ha egyszer e világon,
széles földön senki nem ért,
lelkem porlad, szívem olvad,
minden elvem széjjel korhad,
hallgass meg ég, halld fohászom,
érezd által fáradt gyászom,
s mint rügyet a korhadt ágra
küldj kis fényt e zord világra!

Győr, 2021. július