Kategória: Egyéb

Oly régen láttalak fenséges kis patak,
az idő elfolyt, de szépséged megmaradt.
Csendes volt mindig is hűs vizednek sodra,
hallgattál mindig ha kiültem partodra.
A felszínt ismerem csupán, de érdekel
a muzsika melyet mély medred énekel.
Legutóbb amikor színed elé álltam,
tiszta vizedben a mindenséget láttam.
Mondd el, te hogyan képzeled a világot?
Tükrödet bámulva partodon ki áll ott?
Ki hallgatja végig az összes csobbanást
mit könnyű habod vet sziklákon rohanvást?
Az élet voltaképp suhan mint a folyó,
néhanap kegyetlen, máskor minden oly jó.
Szomjazzuk mi szép, de nem törekszünk jobbra,
sokunk a sóvárgás néma mintaszobra.
Váltsuk meg hát mi e komor földet ketten,
azt tegyük ami szerintük lehetetlen!
Ennyire telt tőlem, remélem megérted,
vad szavakat írni, én csak ehhez értek.
Óh kis patak, repülnek a napok, hetek,
mondjad meg nekem, miben reménykedhetek!?

2018. október 27. – 2018. október 28. Budapest

Ültetjük a fákat, bokrokat szüntelen,
az életünk vidám, boldog és bűntelen.

Nagy gonddal nevelek egy szép rózsabokrot,
bimbózó rózsákból kötök neked csokrot.

Hétfőn gödröt ásunk, földet túrunk ketten,
piros pipacsmezőn piknikezünk kedden.

Szerdán vacsorára illatos sütőtök,
egymás karjában lel minket a csütörtök.

Pénteken pihenünk, néha kell ám az is
szombatra felüti fejét a gaz gaz is.

Vasárnap megküzdünk, nem győzhetsz te beste,
háborús hősökként rogyunk ágyba este.

Gondozzuk a kertet, s abból amit látok,
azt hiszem szeretnek minket a virágok.

Ha mégis megunnánk a sok fenyőt, tuját,
megígérem neked: veszünk egy kiskutyát.
Azt mondtad nem bánnád.

2018. október 14. Nagyszentjános – Budapest között a vonaton

Egy tikkasztó nyári este,
ért el az ősz Budapestre.
Szaladt végig lenn az utcán,
s egyenesen feljött hozzám.
Ajtót tártam mit se sejtve,
besurrant, hangot sem ejtve.
Bámultam, lám mi történik?
Megbolondultam e félig?
S csak úgy komótosan, szépen,
helyet foglalt egy kisszéken.
Döbbenetem elmúlt majdan
s szóra nyílott halkan ajkam:
“ékes évszak gyönge teste
kis lakomban ezen este,
miért jársz itt, kit keresve?
Itt csak engem találsz nyesve.”
Szél hangján fülyült a válasz:
“Jóember, kérlek ne fárassz!
Régóta kutatlak téged,
átszeltem már a vidéket
kétszer, széltibe és hosszan,
fontos üzenetet hoztam.”
Néztem furcsán, ferde szemmel,
pont úgy, mint az átlagember,
aki egy szép nyári este,
őselemmel ül kettesbe’.
Csak kiböktem végül csendben:
“Kitől hoztad e levelet?”
válaszolt is az ősz menten:
“attól aki szívből szeret.
Vár reád egy szebb világban,
valahol, hol mindig nyár van,
vár reád az öreg fánál,
vörös napnak sugaránál.
Türelem! Ennyi az egész,
álmotok bár elég merész,
ha rajtam múlik, íme, nesztek
meglásd ember, egyek lesztek!”
És én balga, mind elhittem.
Azóta csak ülök itten,
forró nyáron, fagyos télen,
várom csak, hogy visszatérjen.
Hozzon jelet, üzenetet,
Mondja újra: bármi lehet.
Nem jön vissza már a csalfa,
csak a lelkemet akarta,
én csak várom, egyre várom
így vert át az ősz egy régi nyáron.

2018. október 9. Budapest

Immár három napja,
hogy nem kelt fel a nap,
nem találnak haza
a vándormadarak.

Szomjazza a napfényt,
a bűbájos bolygó,
sötét lep be mindent,
vastagon gomolygó.

Álmatagon ásít
nagyokat a vidék,
nem segítenek rajt
vérmes varázsigék.

Mohón mardos a jég
pusztító vasfoga,
fertőz a félelem,
minden remény oda.

Épp mire megfagyna
minden mi eleven,
a vidám vörös nap
felbukkan keleten.

2018. szeptember 19. Budapest

Vidám volt a hold ma
nem látta a napot,
fájó sugár-szíve
kissé lenyugodott.

Az átkozott magányt
élvezte egészen,
felhőtlen ténfergett
egyedül az égen.

Nincs sokáig nyugta,
elvérző sebekkel,
a kacér nap holnap
újra feljön reggel.

2018. szeptember 17. Budapest

Sétálok a hűvös, pesti éjszakában
sétálok a bűvös, esti éjszakában
nem haladok semerre
a fejemben gáz van.

Merre visz az utam, jómagam sem tudom
hova visz az utam, még magam sem tudom,
csak szaladok utánad
a végtelen úton.

Kihalt az utca és beborult az ég is,
keserű a világ, fullaszló a lég is,
kapaszkodnék beléd,
te elfelejtesz mégis.

Bolond vagyok, aki a múlton kesereg
egy bolond vagyok, aki végzett teveled
de akárhogy is próbál,
el soha nem feled.

Hogyan lettem mára, rossz útra lépett rab?
Miként lettem mára bánattól tépett rab?
Eretnek igét hirdető,
álszent hamis pap?

Szakadt esernyőm a fejem fölé tartom,
szétszakadt esernyőm védelmez kitartón
ázom-fázom este, egy
koszos utcasarkon.

2018. szeptember 5.-6. Budapest

Lehetnél a múzsám.
…beszélgetni tudnánk.
A sebes világgal
körbe-körbe futnánk.

Nem lenne magányos
egyikünk sem többé,
a föld minden baját
varázsoljuk köddé!

Befesthetnéd egem
tiszta tengerkékre,
járnánk piknikezni
egy szélfútta rétre.

Megvitathatnánk a
világ nagy dolgait,
megszámolhatnánk a
Szaturnusz holdjait.

Felépíthetnénk egy
jó nagy házat ketten,
és abban élhetnénk,
harsány-önfeledten.

Melletted lennék míg
létezik a világ,
mindig nyílna neked
egynehány szép virág.

Legyőzhetnénk ketten
bármilyen akadályt,
egyesített erőnk,
nem ismerhet határt.

Lehetnél a múzsám.
Csak kiálts egy nagyot
és lehozom neked
a hajnalcsillagot!

2018. szeptember 9. Budapest

Óvatlan voltam ma
védtelenül talált,
odasettenkedett, s
mögöttem megállt.

Még rá sem eszméltem,
kardot rántott nyomban
döfött s én ordítottam
pokoli kínomban.

Ápolom magamat,
nyaldosom a sebet,
remélem egyszer majd
nyom nélkül beheged.

2018. szeptember 5. Budapest

I’ll be a thief

I’ll be a thief
because I want to steal the stars
and give them to you
to warm your heart
and I’ll be a thief
because I’ll steal every smile
and present them to you
so that you’ll never cry
but most importantly
I’ll be a thief
because I wish to steal the moon
I’ll hide it under my veil
but I’ll not give it to you
instead I’ll dig a hole
and plant it in the ground
during night’s time
no one will hear a sound
and I’ll water it with my blood
with every tear I cry
and I’ll wait for so many years
till a tree grows so high
every fruit will be a moon
shining the brightest light
so is that enough for you
to forgive my crime?

Tolvaj leszek

Tolvaj leszek.
Egy pár csillagot elemelek,
és neked adom őket,
hogy boldoggá tegyelek.
És tolvaj leszek!
Elcsenek minden mosolyt, noha
csak neked szánom őket,
hogy ne sírhass soha.
De tulajdonképpen
azért leszek tolvaj,
hogy a holdat ellopjam.
Fátylam mögé rejtem,
– de nem adom át neked, –
inkább gödröt ások,
és elvetem,
az éj leple alatt
néma csendesen.
A vérem öntözi,
s hulló könnyem mossa,
sok évet várok
míg fa nő magasra.
Ragyogó fényes hold lesz
minden gyümölcs, meglásd,
elég lesz ahhoz, hogy
hatalmas bűnöm megbocsásd?

Ez is úgy kezdődött, mint minden szürke nap,
baljósan bandukolt a házak közt a nap.
Odakinn az utcán emberek zajongtak,
bús robotjai a nyers hétköznapoknak.
Unottan, mélán üldögéltem a széken,
az ég tudja csak, hogy min merengtem éppen.
A fáradtság démona megszállta testem,
időtlen ideje már az órát lestem.
E keddi nap, eddig hibátlannak látszott,
de a büszke balsors megint jól kijátszott.
Nem telt bele egy perc, s az ajtót kitárva,
előttünk termett a föld legszebb leánya.
Mintha nem volna még elég bajom, gondom,
menten vetett néhány bukfencet a gyomrom.
Némán és dermedten néztem a semmibe,
próbáltam meghúzni magamat sebtibe’.
Ekkor már szavakat mormolt angyal hangján,
nem értettem tisztán, mosolyogtam bambán.
De amint az agyam elérte a beszéd,
úgy éreztem, mint ki elveszti az eszét.
Bár ő nem kívánta kardként szúrni szavát,
széjjeltépett, mint egy szétfeslett rongybabát.
Úgy éreztem menten beszippant az álom,
nem lehet valóság – mind csak kitalálom.
Indultam elfele, egész lelkem lázadt,
el kellett hagynom a piros-fehér házat.
– Elárulok valamit, jól figyelj! Nohát,
hogy olvasóm te is megértsd ezt a csodát,
muszáj szót emelni: július volt éppen
egyetlen felhő sem kószált fenn az égen. –
Mintha azt mondta volna az Isten: “szegény,
balga, szerencsétlen, mit sem sejtő legény
szánjuk meg egy kicsikét – ennyi azért jár”
s lezúdult a mennyből a láthatatlan ár.
Fejemen koppantak apró gyémánt cseppek,
velem sírt az ég, az angyalok könnyeztek.
Végtire erőt vett rajtam az akarat,
s mire célhoz értem, szégyelltem magamat.
Mi lesz velem, kérdem!? Miféle lény vagyok?
Aki csak más ember búján, baján ragyog?
Akit nem érdekel más boldog kacaja,
kizárólag egyedül, csak saját maga?
Láttam lelkemet, mint éjsötét felleget:
elveszve, ernyedt testem felett lebegett.
“Nem” – ordítottam -, “az nem én vagyok ott”!
s abban a pillanatban a nap újra felragyogott.

2018. augusztus 23-24. Gönyű