Valakinek

A névtelenség homálya elfed engemet,
nem tudom, miért neked címzem versemet.
Tudod ki vagyok, hogyha nem, találd ki!
Nem hiszem, hogy verset ír neked akárki…

Érzem letérek az útról, rossz leszek,
soha nem akartam, hogy ellened tegyek.
Tiéd vagyok örökké, egy szavadba kerül,
tudom, hogy szeretsz, ott mélyen legbelül…

2006. augusztus 18. Gönyű

Úton

Egyszer régen, nagyon régen,
hazafelé mendegéltem.
Hosszú poros úton jártam,
néha-néha csak megálltam,
körbenéztem, kicsit vártam…

Jelek után keresgéltem,
apró csodákat reméltem.
Néha találtam is párat,
gyermek kézből homokvárat,
szép kiskertben virágágyat…

Elmerengtem a világon,
másokon és önhibámon.
Csodás világ, csodás élet,
jaj ne érne hamar véget,
lelnélek meg most már Téged…

Az igazi nagy csodám ma,
mindig várat még magára.
Úgy érzem, egyedül vagyok,
csillagom már rég nem ragyog,
a csodák sem olyan nagyok…!

2007. október 18. Gönyű

Tartozol egy vallomással

Ha a szíved fáj és vérzik,
– az emberek ezt megérzik –
megkérdezik: Mi a bajod,
mért oly keserves sóhajod?
Ne szégyelljed bevallani,
mindenkinek van valami
mélyről jövő ősi titka.
Az ilyesmi, nem túl ritka…
Jellemző az ember fajra,
boldogságra, búra, bajra,
félre tenni, majd elzárni,
s nem a világnak kitárni…
Tartozol egy vallomással!
Hidd el, jobb lesz, hogyha mással
megosztod a lelked vágyát,
legalábbis annak tárgyát
ami zavar, bánt, felemészt,
hisz pont ez felel fele részt
a keservért, mit érzel.
Elsőre keveset érsz el
lehet, de majd ez is segít,
lassan a magasba repít
a sok barát kiket szerzel,
e szerzett temérdek mersszel.
A fontos az, hogy merj élni!
Felejtsd el most azt, hogy félni
kell az élettől, mert nehéz!
Mindig van egy segítő kéz,
mi a szükségben felkarol,
majd vígan e-képpen dalol
a jó barát: „semmi kérlek,
a barátaimnak élek!”
Ő már rájött, mi a fontos,
meghatározása pontos:

„Az ember számára olyan a barát,
Mint fénylő, csiszolt gyémántnak a karát.
Minél több van, a kő egyre ékesebb,
S az emberi elme is voltaképp fényesebb!”

2008. április 3. Gönyű

Szomorú dal

Miért van az,
mit a tavasz
felállít,
jön a bús Ősz,
dolga oly bősz,
elszárít…?

Az elhullás,
a megnyugvás
mind fájó,
élni nehéz,
halni meg félsz,
mi bánt óh?

Rövid élet,
hamar véget
ma ér,
tél a neved,
mindent befed
a dér…!

2007. május 15. Gönyű

Remény

Hiú ábránd, hiú remény,
szeretném, hogy enyém legyél.
De ez a vers nem egy regény,
vége, többé nincsen remény!

2006. március 1. Gönyű

Nyolc év

A millennium éve hozott minket össze,
bölcsen tudást, és lustaságot ötvözve.
Sok minden történt az elmúlt évek alatt,
de érzem, mindenki a jó úton haladt.
Csak szépen, lassacskán ismertük meg egymást,
a kíváncsit, a bambát, a lustát és a pletykást,
de könnyen megszerettünk mindenkit hamar.
Először éreztem életemben tavaly,
beléfájdul szívem, ha kimondom „menni”,
nem lehet könnyen a gyermekkort feledni.
Főleg nem titeket, és ezen éveket,
a mindig velünk élő emlékképeket.

Sikerüljön mindenkinek boldogulni céljával.
Ha úgy hiszed, már-már nem bírod cérnával,
menj ki az udvarra, és ülj le egy kőre,
merengj picit, közben gondolj a jövőre.
Rájössz, nem az a fontos, hova mész tova,
sokkal inkább az, hogyan értél el oda.

Legyetek büszkék arra, amik vagytok,
tudom, a világban ti is nyomot hagytok.
Az élet színházában az első sorban ülhetünk,
Merjünk nagyok lenni, mert mi arra születtünk.

2008. április 23. Gönyű

Memento Mori

Szelíd, meleg nyár este volt,
megbánóan sütött a hold.
Kinn ültem a kertben, tétlen,
elgondolkodván a léten.

Csalfa könyve tudománynak
feküdt nyitva a padon,
régi érzések és vágyak
futottak át agyamon.

Fájt a testem, fájt az este,
bús szívem, párját kereste.
Fájdalom tüzében égett,
s felidézett pár emléket:

A lenyugvó nap tüzében,
sétálgattunk, kéz a kézben.
Láttam, mikor reám nézett,
minket egynek szánt a végzet.

Boldog idők voltak azok,
hosszú nyarak, szép tavaszok,
de mint minden tündöklő kor,
ez is lehanyatlott egykor.

Épp egy éve, hogy kedvesem,
szép Ágnesem, nincsen velem.
Könnyem folyik, szép emlékek
minduntalan utolérnek.

Így ücsörgök némán, mélán
fájó szívvel, mereven,
szép szerelmünk hagyatékán
jár folyamat az eszem.

De midőn egy lomha felhő
bekúszik a hold elé,
könnyemet egy tompa szellő
tessékeli száz felé.

Kihűl körülöttem a lég,
kihunynak a csillagok,
lassan elsötétül az ég:
már nem egyedül vagyok.

Éles fény gyúl amott, messze,
s lassan megindul felém.
Megrezzenek minden neszre,
mi lehet e tünemény?

Száraz rőzse zengve roppan,
halk léptek az avaron,
szegény szívem nagyot dobban,
s ölelésre nyúl karom.

Ágnesem az, holt kedvesem,
fénylő, sápadt árny-alak,
arcán mosoly, és csendesen
szól a szép: “Már vártalak”.

Átölelném, megcsókolnám,
– szellem testét nem lehet –
ezt suttogja: “ne szólj hozzám,
hallgasd mit mondok neked.”

“A lenyugvó nap tüzében
sétálgattunk lenn a réten.
Boldog volt minden kis virág,
velünk nevetett a világ.”

“Elválasztott a csúf élet,
tőled kedves, engemet,
de számodra nem ért véget,
eldobnod hát nem lehet!”

“Az állandó perzselő gyász
előbb-utóbb felemészt,
így hát szerelmem, jól vigyázz,
mert a lelked elenyész!”

“Éjjelem és napvilágom,
felejts el, míg itt fenn élsz,
várok rád a túlvilágon,
mikor te is általkélsz’.”

Szelíd, meleg nyár este volt,
megbánóan sütött a hold.
Kinn a padon üldögéltem,
ma is bennem él a kép,
szelíd meleg nyár este még
soha nem volt olyan szép.

Befejezve:
2012. július 27. Gönyű

Legyen az érzés bármilyen erős

Szép dolog a szerelem,
Megleled az igazit,
Csak bámulod mereven,
Míg a szíved kitaszít.

Hirtelen nem érzed,
Hol vagy és mit csinálsz,
Mi történt, nem érted…
Nyugodalmat kívánsz.

Nem tudod, szeret-e,
Honnan tudnád balga?
Ha nem beszélsz vele,
Hogy ő mit akarna?

Titkon arra vágyik,
Hogy vedd észre most már,
Titkos belső vágyit,
Világra nem hozná!

Csak bámul mereven…
Hogy nem veszed észre?
Mosolyogj kedvesen,
És kerülj elébe!

Örökké éltek majd,
A szerelem csodás,
Hidd el, az élet hajt,
A világ megy tovább!

2006. október 19. Gönyű

„Szent” Istvánom Intelmei, (csak nem tőle, hanem neki.)

Mit is mondhatnék én, a legjobb barátnak?
Tizennyolc éves vagy, mondd el a világnak.
Immár „felnőtt” lettél, a tudásod vigyed,
mindig a jót válaszd, a döntés a Tied.
Ne térj le az útról, mert az veszélyes lehet,
s soha ne felejtsd el, kik fontosak Neked!
Te voltál sokáig a legjobb barátom,
egyik legfontosabb ember a világon.
Életünk lassan fordulópont előtt áll,
s lassan döntenünk kéne, mik is leszünk már.
A jövő lassan, de biztosan szétválaszt,
sok van, mi tudható, még több mi nem, bár azt,
remélem, hogy barátom leszel örökre,
s sok év múlva leülünk majd jó sörökre.
Ha valami éppen a lelkedet nyomja,
vagy pont, hogy a szívednek van egy nagy gondja,
nyugodtan fordulj hozzám, mindig ott leszek,
ha szükséged van rám, hogy segítsek Neked.
Nem mondom én, hogy minden baj megoldható,
csak azt tudom: a barátság mindenható!

2007. november 7. Gönyű

Sadness

The man is sad ’cause he doesn’t know why
His Muse left him without saying goodbye.

They were so beauty they loved each other
What’s more she was their only child’s mother.

He doesn’t even know, where did she go away,
He doesn’t even know where she’s gonna stay.

He’s crying ’cause he loved her, as his own wife
’n’ promised that he’ll be with her in his whole life.

He just said and said: „She’ll be here soon”
On many starry nights while watching the moon.

The door opened slowly, and she stepped in,
He could feel the love a second within.

I love you – she said – I don’t know what to say
I’m very sorry that I left you that day.

He didn’t say a word just kissed her twice
The true love made him definitely wise.

She promises that she will never make
In her elder days such a big mistake.

They are happy, by now their boy became clever
They will live in happyness forever.

2008 – 2009, akárhányszor beleolvasok változtatom 😀