Vita a rendfokozatokról

Kicsit fáj a torkom…
az agyam meg tompa.
Álmosan tántorgok.
C-dúrra vágyom, de
az élet zenéje
mindig csak A-mollt dob.
Legyen hát, maradok,
összeszedem magam,
minden kis széthullott,
aprócska darabot:
lám az ember, aki
önmagát kukázza;
túl lassan haladok…
hiába, nem adom,
bús kobakom szerte
hasad, mint az atom.
Erős vagyok mégis,
s néhány perccel később,
parancsba is adom:
“Dolgozz lusta agyam!”
Közben meg már tudom:
torkomra kicsi méz,
van itthon narancs, Halls,
s közbeszól e csibész:
“Valaki már már zabos!
Jó vicc, hogy parancsolsz,
mi vagy te, százados!?”

Gönyű, 2021. május 31.

Édes pici Bocika…

Édes pici Bocika,
mért nem nőttél nagyobbra!?
Héjáló didámdéj!

Jó, hogy Boci ekkora,
belefér a karomba,
héjáló didámdéj.

Hogyha Boci megnőne,
elfutnék tán előle,
héjáló didámdéj.

De így lassan ringatom,
kicsiny ágya a karom,
héjáló didámdéj.

Gönyű, 2021. május 25.

Szotyi

Elveszett a vödröcském
azt a teremburáját!
Mibe dobom szotyolám
szerte hulló ruháját!?

Mily szerencse, ugye, hogy ily
piti dolog traktál?
Hiába, a padlóm lassan
olyan, mint egy magtár.

“Mi az a sok héj odalenn!?”
S mosolyogva, kezem tárván,
igaz-pimasz így feleltem:
“jobb, mintha a körmöm rágnám!”

Gönyű, 2021. április 29.

#21tavaszicsacskafoszlányok

visszamondott randika
maszk nélküli bandita

én iszok és ő piál
maradj otthon Győrfi Pál

listening és táv-reading
akadozós zoom meeting

te olyan vagy én ilyen
háttérben egy alien

enyém lenni jó big szem
nincs már új a netflixen

sötétbe bújt éttermek
hallja előtt szédelgek

szakértő vok maxira
chipkoktélos vakcina

várunk már az enyhülésre 
s nem megy jó a nem gyűlés se

nekünk kellett nekünk nem
megfövünk a levünkben

Gönyű, kert, 2021. április 10.

Hét

Hétfő, kedd:
szeretlek.
Szerdán, ha
süt ránk a
csütörtök,
dübörgök,
toporgok,
és boldog
a péntek,
mert élek,
élsz, s e szív
már nem naiv,
csak békés,
mint rég, és
ma látlak;
imádlak!
Vonatok,
s rohanok
dadogva.
Karodba
befonhat
a szombat,
és csakis
a miénk
e pár nap,
s fáj mikor
lerovom
búcsúm a
peronon
vasárnap.

Gönyű, 2020. december 14.

Séta

Fönn az esti égbolt leplén,
milliónyi csillag ragyog,
miként mondjam el azt, hogy én…
én magáért odavagyok!?

Ölelgetném, s boldog lennék
ha kacsói átkarolnak,
ringatnám a karjaimban,
mintha nem is volna holnap.

Betakarnám, hogyha fázik,
s ápolgatnám, hogyha reszket,
bevállalnék magáért vagy
hetvenkettő COVID-tesztet.

S hogyha hívna esetleg, (bár,
elvem szilárd, mint a márvány),
nem állna az utamba egy
botcsinálta világjárvány.

Kitartanék bizony, s még, ha
át is fagyna gyönge testem,
sétálnánk a téli naptól
dideregve, Budapesten.

Átkarolnám derekát, és
odahúznám, nem eresztve,
s tekintetünk egymáséba
mindörökre beleveszne.

2020. november

Igaz szavak

Hogyan mondjam el neked,
amit talán nem lehet,
ápolnám a kertedet,
s küzdnék érted konokon,
virágozó réteken és
elszáradó lombokon.

Hogy mondjam, hisz láthatod,
hogyha bús a tegnapod,
megmetszem a bánatod,
együtt semmi nem hat ránk,
s csápjaidat, színes-rímes
koszorúvá fonhatnánk.

Minek mondjam, balga szók,
tudom én jól, hogy azok,
sosem hinném, hogy lasszók
lennének a mondatok…,
előbb-utóbb eltűnsz úgyis,
akármit is mondhatok.

Miként mondjam hát, hiszen
még én magam sem hiszem,
hogy egyszer a szent vízen,
a boldogság tengerén,
ringhatnánk egy kis csónakban,
önfeledten, te, meg én.

Szúr a vágy, e ferde tű,
de a szívem kishitű;
tesztek róla mind, ti tű-
nő csalfácska fellegek,
egyetlen egy igaz szóért
eladnám a lelkemet.

Gönyű, 2020. október

Kicsi ország

Ott, ahol a Duna folyik,
Mohácson át, Komáromig,
s épp, ahogy a nap az estet,
kettészeli Budapestet,

ott, ahol a Tisza folyón
hidat verve a nap lemegy,
s éjjel-nappal bárhol ehetsz
mesebeli halászlevet,

ott, ahol egy kisebb tavat,
úgy hívnak, hogy magyar tenger,
és akinek nincs pénze rá,
azt meg úgy, hogy magyar ember,

ott, ahol az egyik munkás
naphosszat csak lábat lógat,
a másik meg éjjel-nappal
szereli az autókat,

ott, hol napról napra élni
nem kirívó, kicsikét sem,
s ha utazol, nem opció
az, hogy csak egy kicsit késsen,

ott, hol tudós nem kap pénzt, ha
nem jó csillag alatt kutat,
de legalább megjárhatja
a legújabb kisvasutat,

ott, hol nincs pénz egészségre,
s akad bőven ladilomra,
(kérjük adód talicskázd egy
közel lévő stadionba),

ott, ahol a hamis elvek
már túl sokat követeltek,
s dobálva egy cinkelt kockát,
könnybe mostak ezer orcát,

és ott, ahol “csitt” a szavad,
s nem tudod, hogy kik a társak,
nemzetiben lehet kapni
levegőt is lassan már csak,

hol a sajtó kiált, s mégis,
vasmarokkal félrehúzzák,
hadd kérdezzem meg hát én is:
mi lesz veled, kicsi ország!?

Budapest, 2020. július. 25.

Van akinek

Van akinek nem kell,
van akinek “mért ne!?”,
s akad, aki bizony
ölni tudna érte.

Van akinek arany,
van akinek meg nem,
van akié jég, és
soha meg nem rebben.

Van, ki odaadja,
s olyan is, ki kéri,
van ki a sajátját
könnycseppenként méri.

Van akié vaj, és
egész könnyen olvad,
van akié csorba,
vagy kicsikét horpadt.

Van akié olyan
kemény, mint a szikla,
van akié száraz,
s begyújtja egy szikra.

Van akiét hozzák,
és van aki viszi,
van akié tiszta,
…vagy inkább csak hiszi.

Van akié megszúr,
s van akié takar,
s van akié azt sem
tudja, hogy mit akar.

S van, kié miután
hatalmasat nyögött,
hangos pattanással
darabokra törött.

Gönyű, 2020. szeptember

Süncsalád

Volt egyszer egy süncsalád,
sün apuka, sün anyuka,
meg a pici sünbabák.

Így szólt egyszer sün anyuka:
“ej, ti pici sünkölkök,
ha kell, ha nem, egész nap csak
köröttetek sündörgök!
Mosok rátok, takarítok,
puszilgatok, hogyha rítok,
napról-napra, friss szúnyogból
kotyvasztom a sünkaját,
hogyha túl nagy, le- lenyesem,
ollócskámmal egyenesen,
sünbabáim sünhaját.
Vállon senki nem vereget,
sepregetek, asztalt rakok,
gyógyítom a sünsebeket,
így telnek a hétköznapok.
Óvom minden lépésetek,
esti mesét mondok, sokat,
míg apátok kinn a réten
vadássza a szúnyogokat.”

Mire mindet végig mondta,
(hozzáteszem, teljes joggal)
hazaért a sünipapa,
tarsolyában sok szúnyoggal.
Leült hát az asztal mellé,
s mosolyogva, csudi édin,
végignézett asszonyán és
játszadozó csemetéin.
“Nincs ilyen szép sünasszony és
ennyi cuki sünci babi,
ti vagytok a fényes sünég,
legfényesebb csillagai!
Csoda nekem mindig, mikor
rikácsolva szól a vekker,
mellettetek minden reggel,
vidám sünként ébredek fel!
Óh, én édes süncsaládom,
hogy érhetett ilyen mázli?
Tiértetek megéri a
szúnyogokat hajkurászni!”

Végszavára sünimama
hozta is a vacsorát,
így hát apa, anya, babák,
(más szókkal a sünicsalád),
kacarászva, és vidáman
falta fel a becsináltat,
és azután desszertként, meg
sünnek való, kicsit csicsás
tányérkákból, vaníliás
szúnyogszuflét rágicsáltak.

Gönyű, 2020. szeptember 8-9.