I’ll be a thief / Tolvaj leszek

I’ll be a thief

I’ll be a thief
because I want to steal the stars
and give them to you
to warm your heart
and I’ll be a thief
because I’ll steal every smile
and present them to you
so that you’ll never cry
but most importantly
I’ll be a thief
because I wish to steal the moon
I’ll hide it under my veil
but I’ll not give it to you
instead I’ll dig a hole
and plant it in the ground
during night’s time
no one will hear a sound
and I’ll water it with my blood
with every tear I cry
and I’ll wait for so many years
till a tree grows so high
every fruit will be a moon
shining the brightest light
so is that enough for you
to forgive my crime?

Tolvaj leszek

Tolvaj leszek.
Egy pár csillagot elemelek,
és neked adom őket,
hogy boldoggá tegyelek.
És tolvaj leszek!
Elcsenek minden mosolyt, noha
csak neked szánom őket,
hogy ne sírhass soha.
De tulajdonképpen
azért leszek tolvaj,
hogy a holdat ellopjam.
Fátylam mögé rejtem,
– de nem adom át neked, –
inkább gödröt ások,
és elvetem,
az éj leple alatt
néma csendesen.
A vérem öntözi,
s hulló könnyem mossa,
sok évet várok
míg fa nő magasra.
Ragyogó fényes hold lesz
minden gyümölcs, meglásd,
elég lesz ahhoz, hogy
hatalmas bűnöm megbocsásd?

Fekete kedd

Ez is úgy kezdődött, mint minden szürke nap,
baljósan bandukolt a házak közt a nap.
Odakinn az utcán emberek zajongtak,
bús robotjai a nyers hétköznapoknak.
Unottan, mélán üldögéltem a széken,
az ég tudja csak, hogy min merengtem éppen.
A fáradtság démona megszállta testem,
időtlen ideje már az órát lestem.
E keddi nap, eddig hibátlannak látszott,
de a büszke balsors megint jól kijátszott.
Nem telt bele egy perc, s az ajtót kitárva,
előttünk termett a föld legszebb leánya.
Mintha nem volna még elég bajom, gondom,
menten vetett néhány bukfencet a gyomrom.
Némán és dermedten néztem a semmibe,
próbáltam meghúzni magamat sebtibe’.
Ekkor már szavakat mormolt angyal hangján,
nem értettem tisztán, mosolyogtam bambán.
De amint az agyam elérte a beszéd,
úgy éreztem, mint ki elveszti az eszét.
Bár ő nem kívánta kardként szúrni szavát,
széjjeltépett, mint egy szétfeslett rongybabát.
Úgy éreztem menten beszippant az álom,
nem lehet valóság – mind csak kitalálom.
Indultam elfele, egész lelkem lázadt,
el kellett hagynom a piros-fehér házat.
– Elárulok valamit, jól figyelj! Nohát,
hogy olvasóm te is megértsd ezt a csodát,
muszáj szót emelni: július volt éppen
egyetlen felhő sem kószált fenn az égen. –
Mintha azt mondta volna az Isten: “szegény,
balga, szerencsétlen, mit sem sejtő legény
szánjuk meg egy kicsikét – ennyi azért jár”
s lezúdult a mennyből a láthatatlan ár.
Fejemen koppantak apró gyémánt cseppek,
velem sírt az ég, az angyalok könnyeztek.
Végtire erőt vett rajtam az akarat,
s mire célhoz értem, szégyelltem magamat.
Mi lesz velem, kérdem!? Miféle lény vagyok?
Aki csak más ember búján, baján ragyog?
Akit nem érdekel más boldog kacaja,
kizárólag egyedül, csak saját maga?
Láttam lelkemet, mint éjsötét felleget:
elveszve, ernyedt testem felett lebegett.
“Nem” – ordítottam -, “az nem én vagyok ott”!
s abban a pillanatban a nap újra felragyogott.

2018. augusztus 23-24. Gönyű

Csillag

Fényes csillag hullj le,
én csak ennyit kérek:
csalfa félmosolyban
rejlő reménységet.

Múló szófoszlányban
megbuvó rejtjelet,
titkos kis pillantást,
elveszett elveket.

Bársony-csöndes estét
kéz a kézben, ketten,
sétálva a parton,
némán, önfeledten.

Bocsáss meg jó csillag,
lehetetlent vágyom!
hozz édes feledést
pihe-puha ágyon.

2018. augusztus 14. Budapest