Tartozol egy vallomással

Ha a szíved fáj és vérzik,
– az emberek ezt megérzik –
megkérdezik: Mi a bajod,
mért oly keserves sóhajod?
Ne szégyelljed bevallani,
mindenkinek van valami
mélyről jövő ősi titka.
Az ilyesmi, nem túl ritka…
Jellemző az ember fajra,
boldogságra, búra, bajra,
félre tenni, majd elzárni,
s nem a világnak kitárni…
Tartozol egy vallomással!
Hidd el, jobb lesz, hogyha mással
megosztod a lelked vágyát,
legalábbis annak tárgyát
ami zavar, bánt, felemészt,
hisz pont ez felel fele részt
a keservért, mit érzel.
Elsőre keveset érsz el
lehet, de majd ez is segít,
lassan a magasba repít
a sok barát kiket szerzel,
e szerzett temérdek mersszel.
A fontos az, hogy merj élni!
Felejtsd el most azt, hogy félni
kell az élettől, mert nehéz!
Mindig van egy segítő kéz,
mi a szükségben felkarol,
majd vígan e-képpen dalol
a jó barát: „semmi kérlek,
a barátaimnak élek!”
Ő már rájött, mi a fontos,
meghatározása pontos:

„Az ember számára olyan a barát,
Mint fénylő, csiszolt gyémántnak a karát.
Minél több van, a kő egyre ékesebb,
S az emberi elme is voltaképp fényesebb!”

2008. április 3. Gönyű

Nyolc év

A millennium éve hozott minket össze,
bölcsen tudást, és lustaságot ötvözve.
Sok minden történt az elmúlt évek alatt,
de érzem, mindenki a jó úton haladt.
Csak szépen, lassacskán ismertük meg egymást,
a kíváncsit, a bambát, a lustát és a pletykást,
de könnyen megszerettünk mindenkit hamar.
Először éreztem életemben tavaly,
beléfájdul szívem, ha kimondom „menni”,
nem lehet könnyen a gyermekkort feledni.
Főleg nem titeket, és ezen éveket,
a mindig velünk élő emlékképeket.

Sikerüljön mindenkinek boldogulni céljával.
Ha úgy hiszed, már-már nem bírod cérnával,
menj ki az udvarra, és ülj le egy kőre,
merengj picit, közben gondolj a jövőre.
Rájössz, nem az a fontos, hova mész tova,
sokkal inkább az, hogyan értél el oda.

Legyetek büszkék arra, amik vagytok,
tudom, a világban ti is nyomot hagytok.
Az élet színházában az első sorban ülhetünk,
Merjünk nagyok lenni, mert mi arra születtünk.

2008. április 23. Gönyű

Levél István ecsémhez

Hogy egy híres embert idézzek akit az egész osztály szeret(-ne kilökni az ablakon) és akire az egész osztály felnéz (mert mi ülünk, de ő álldogál) „Szóval, a szóval!”. Ezen sor eredete onnan származik, hogy az első mondatom valahogy így hangzott: „Szóval, köszöntelek a szóval”, és akaratlanul is eszembe jutott az, ami csak akkor jut eszembe, ha vasárnap este ráeszmélek, hogy nem írtam meg a rövid százoldalas kisesszét holnapra (Ady Endre élete, különös tekintettel a szifiliszre, kitől kapta el, mikor, milyen procedúra alatt, (mondjuk ki nyíltan), baktérium vagy vírus okozza a betegséget, és ha rájössz, hogy baktérium akkor röviden fejtsd ki mivel lehet kinyírni a kis genyákat, stb). Először is megemlítem, hogy legelőször azt kéne megemlítenem, (vagy inkább a bocsánatodért esedezni) hogy ilyen ‘novella közeli’ vagy mivel okosak vagyunk és leköt az irodalomóra is (mindenkit máshogy, van, aki alszik, más rajzolgat, megint más azon az égető filozófiai problémán töpreng, hogy „Hogyan tud 45 percig a semmiről beszélni?”) ezért ismételten mondom, nevezzük nevén a dolgokat, ’novellisztikus’ levélhez van szerencséd, de hát mégis csak Rólad van szó, meg hát, amíg csörgedezik a vér az Írói vénámban, addig ilyen hülyeségeket fogok írni.
A második dolog, amit megemlítenék a versem, vagyis igazából a Te versed. Ez ’talán nich so witzig’ mint ez, a hát nem is tudom, iromány. Én azt hiszem, hogy eddig ez a legjobb költeményem, csak hogy ismét a nevén nevezzük a dolgokat, meg persze hogy ne legyen szóismétlés, szóismétlés, szóismétlés. Egyébként mindegyik újra azt hiszem, hogy az a legjobb, aztán rájövök hogy egy nagy raká…, izé, ööö…, szóval hogy tényleg nem olyan rossz. Remélem tetszeni fog, ha meg nem akkor se szólj, úgyis egy iratmegsemmisítőt akartam neked venni karácsonyra. Igazság szerint, igazából az lett volna az igazi, ha személyesen tudom átadni a Nagy Művet, amire egyébként van egy frappáns idézetem Radács – A kelnem tragédia-jából:

Most fog startolni a Nagy Mű, igen,
van ki dolgozik, a többi pihen,
évmilliókig tudnék feküdni,
de reggel hatkor mégis kelni kell.

Gondolom, ha egyből ébredés után is olvasnád a levelet, ilyenkorra már rég lefáradtál volna. Csupa ha-ha, ugye? Még egyszer bocsánatodért esedezem, nem tudom hogyan vitt rá a lélek, és majd hétfőn, ha minden jól megy (akarom mondani, ha minden marad ugyanilyen, mint eddig, mert ha minden jól menne akkor egész nap itthon feküdnénk, nem iskolába mennénk) akkor hétfőn találkozunk. Végezetül hadd írjam le (CTRL+C; CTRL+V) az egyik kedvenc idézetemet: „Azok, akik keveset tudnak, általában jó beszélők, akik meg sokat tudnak, keveset beszélnek.” Rosseb tudja, hogy ki mondta, az is megeshet, hogy valami csöves, és véletlenül meghallotta valaki és leírta, de még az is, hogy esetleg Jean Jacques Rousseau. Az idézetből kiderül, hogy maximálisan ostoba vagyok (ezután a pár sor után). Ja, egyébként amit már 2 órája le akarok írni:

BOLDOG 18. SZÜLETÉSNAPOT! VÉGE.

U.I.: Jól vigyázz, ha kilépsz az utcára, mert odaküldtem két rendőrt, akik először csak igazoltatnak, de lefizettem őket, hogy addig kutassanak, amíg nem találnak valami terhelő bizonyítékot ellened, hogy bevágjanak 10 évre a dutyiba.

Ja, azért küldöm E-mail-ben, (egyrészt mert ez egy levél, másrészt,) mert még a végén lenyúlja a postás, kiadja saját néven és multimilliárdos lesz.

Sadness

The man is sad ’cause he doesn’t know why
His Muse left him without saying goodbye.

They were so beauty they loved each other
What’s more she was their only child’s mother.

He doesn’t even know, where did she go away,
He doesn’t even know where she’s gonna stay.

He’s crying ’cause he loved her, as his own wife
’n’ promised that he’ll be with her in his whole life.

He just said and said: „She’ll be here soon”
On many starry nights while watching the moon.

The door opened slowly, and she stepped in,
He could feel the love a second within.

I love you – she said – I don’t know what to say
I’m very sorry that I left you that day.

He didn’t say a word just kissed her twice
The true love made him definitely wise.

She promises that she will never make
In her elder days such a big mistake.

They are happy, by now their boy became clever
They will live in happyness forever.

2008 – 2009, akárhányszor beleolvasok változtatom 😀

A szegény ember

Hol birkabégetés töré’ meg a csendet,
– ily pusztán távol sincs folyó, tó vagy tenger –
e sík vidéken a sátán sem lel lelket,
egy valaki él erre: egy szegény ember.

Százezer bárány közt az ember apró pont
– terelgeti juhait némán a pásztor –
vigyázni kell, hiszen ha valamit elront,
átvágtat rajta a birkacsorda párszor.

Hazafelé kullog nagy búsan a legény,
– nem figyel: agyán egy régi kép villan át –
talpa alatt placcsan a friss tehénlepény
másodpercek múlva érzi is illatát.

Ahogy megidézi gondolata tárgyát,
félúton hazafele leül egy kőre.
Egy lapulevéllel letörli a trágyát,
majd folytatja útját, egyenest előre.

A ház üres, már nem gazdag malackákban,
a legszegényebb hely lett messze vidéken,
pár ezer kilométerre innen Alaszkában
egy pingvin keresi a léket a jégen…

2008. augusztus 31. Gönyű

A művész mindene

Kezed érintésétől dicsők a művek,
oh művész, milyen tehetséges, és nagy vagy…!
Tanítványaid csak életedben hűek,
ha elmúlsz, a hitványak rögtön elhagynak.

Árnyékodban ők, csak inasokká lettek,
legalábbis ezt hiszik. Mily tudatlanok!
Eljön majd az idő, mikor rádöbbennek,
nem az a fontos, hogy te légy a legnagyobb.

Hisz milyen az ember? Gondoljunk csak bele.
Úgy tör a csúcsra: eltiporván másokat.
S ha a célnál hagyja el roppant ereje,
lehull, és magával rántja a társakat.

A Nagy Ember még senkivel sem volt durva.
Nem küzdött volna soha társai árán.
Nem a jövőbe tekintett, de a múltba,
ezért él: okult az elesettek kárán.

2008. április 15. Megint németóra helyett (Győr)

A Fő Nök

Ajánlás: a mű bármely része és a valóság közötti hasonlóság csupán a puszta véletlen műve, így ki a rossebnek ajánlanám?

Hol volt, hol amper, de most speciel éppen watt. Senki nem tudta merre, de létezett valaha egy kicsiny falucska, két folyó mentén. A sok dinka lakos, meg az egyszerűség kedvéért a nevét is innen kapta a település: Kétfolyómentén. A két folyó neve Fo és . A falu történészei időtlen idők óta próbálták megfejteni a vizek nevének eredetét, de mindeddig hiába… (a vadbarmok). Nem is csodálom! Honnan a rossebből tudhatták volna, hogy a falu egyik alapítója Fondorlatos Józsi nevezte el őket magáról, halála előtt, mielőtt belekortyolt a friss, üdítően csillámló vízbe. Még éppen el tudta hörögni utolsó szavait mielőtt természetes halált halt a magas ciántartalmú nedű miatt. Nem, nem a Tiszáról beszélek, hanem Fo-ról vagy -ról, a jóisten tudja melyikről. Szóval így halt meg szegény alapító I. jó Jocó atyánk. De nem is ez a lényeg. Azonban az igazsághoz hozzátartozik, hogy a többi sem az…
FJU 123-at írunk. (EJTSD: Az Úr, Fondorlatos Józsi utáni 123. éve) amikor is Kétfolyómentén gyökeres változásokon megy keresztül, ha addig meg nem gondolom magam. Ezekben az időkben írták ki, ugyanis az első demokratikus választásokat. Régebben cserépszavazással döntöttek, ki legyen a vezér, ami annyit tesz, hogy az lett nyertes, akinek elég cserépedénye volt szétverni vetélytársai fejét… Hát igen, kissé idejétmúlt ez a szokás. Kétfolyómentén kétségtelenül kétbalhere férfipolgárai úgy gondolták, hogy a nők a legalkalmasabbak a vezető szerepek betöltésére. Próbáltak volna csak máshogy gondolkodni, az kellőképp kihatott volna a gazdaságra (főként az agyagbányászat és fazekasság iparágakra). Szóval Kétfolyómentén mentén a nők töltötték be a hatalmi pozíciókat. A vezetőket már egyszerűen csak nök-öknek hívták, frappánsan összevonva „A nő a főnök.” alanyi alárendelést (a férfiak alanyilag alá vannak rendelve). No de térjünk vissza friss demokráciánkhoz. Történt ugyanis, hogy egy bizonyos nök már régóta ácsingózott a hatalomra. Ez önmagában véve még nem is lenne különös, de ennek a nöknek bizony esze is volt. Ez viszont már felettébb furcsa. Tisztán meg is nyerte a választásokat, ellenfelei nagy bosszúságára (egy gyöpnek, akarom mondani nöknek sem tűnt fel, a 822%-os szavazati arány). Mindegy. Nyert és az a lényeg. Emberünk menten a nép teljhatalmú urának kiáltotta ki magát és elrendelte, hogy ezen túl csak (nagybetűs) „Fő Nök”-nek lehet nevezni. Aki jót akart az nem packázott, kekeckedett és lacafacázott vele, ugyanis a Fő Nök igen keményszívű is tudott lenni. Elég csak a söradag csökkentésekre gondolni. Ha valaki hibázott, büntetése a söradagjának tartós lecsökkentése volt. Ha ezek után sem bírt magával, jött a drasztikusabb módszer: annyi sört kellett megvedelnie, amennyit a Fő Nök gördít le naponta. Legtöbben nem élték túl ezt a brutális igazságszolgáltatási procedúrát. Nagyvezírünk fontos lépéseként összevonta Kétfolyómentén, a két folyó mentén túli területeit és kikiáltotta a Fő Nök Föderációját. A gazdasági önállóság biztosítása érdekében beszűntette a kereskedelmi kapcsolatokat a két szomszédos várossal Kétfolyómenténinnen és Kétfolyómenténtúl-al. Egy szó, mint száz, néhány nap alatt kiépült a totális dik… akarom mondani a polgári demokrácia. Ki tudja mi volt a Fő Nök szándéka, de hatalomra jutása után nem sokkal, megkezdte a falu felfegyverzését. Senki nem tudja, hogy hogyan, de egy hónap múlva már három parittyás század állt a rendelkezésére, amivel akár száz Góliátot is legyűrhetett volna. De a Fő Nök nem akart holmi Góliátok földbetiprásával hencegni. Neki több kellett. Élt ugyanis heted hét országon is túl, (olyan tizenhét vagy tizennyolc heted országon túl lehetett pontosan) egy király, akit Vé. Lászlónak hívtak. Egy szép hétfői vagy keddi napon, szóval még a héten, szerdán megindult a nyílt támadás. Annak ellenére, hogy a Fő Nök remek hadvezír hírében állt, csapatait viszonylag hamar szétzúzták (gyakorlatilag már félúton, az aknamező közepén megrekedt a támadás, ahol a parittyások a protokoll szerint szétszóródtak). Egyetlen katona tért vissza a frontról egy elektronparány termetű, Bán Atom nevű parittyás pincsi (ez a legalacsonyabb rangot jelentette), de visszatérése után hazaárulás vádjával halálraítélték. Mikor vezérünk kimondta az ítéletet: („Alkoholba fojtom Bán Atom-ot), felhördült a sokaság. Na nem, mintha az ítélettel lett volna gondjuk, (ennyire nem voltak merészek) de szegény együgyű lakosok (akik tegyük hozzá nem kicsit süketek voltak, de még inkább hülyék) azt hitték (/úgy hallották), ez egy célzás arra, hogy még több piát kell termelni. Az ország GDP-jének 98%-a már így is az alkoholtermelésből tevődött ki (a maradék 2% a fazekas termékek). Bán Atom, a jó ivó hírében lévő ipse azonban nem tört össze, látszólag még élvezte is az ítéletet. A nagy napon úgy vetette bele magát a pálinkás hordóba, (nem nagyon kellet noszogatni), hogy már az első kortyot félrenyelte, majd rövid hörgés-krákogás után, fél perc alatt megfulladt. Az ítélet teljesítetett, és a Fő Nök látá, hogy ez jó. Utolsó kívánsága szerint elhamvasztották a hőst. Akik a holttestet cipelték még két nap múlva is be voltak rúgva, és a pálinkától úgy lángra kapott a máglya, hogy félő volt leég az egész város. Egy hétig locsolták, meg szórták rá a homokot, mire nagy nehezen kialudt a pusztító erejű rakás. Igazából csak félig aludt ki. Voltak, akik még két hónappal az incidens után is ott sütötték szalonnájukat, de ez most nem ide tartozik. Az első, sikertelen támadás után a Fő Nök belátta, hogy stratégiai újításokra lesz szükség. Vé. László köztudottan vad és veszélyes ember lévén ezer százalék, hogy nem tört volna csak úgy meg. De hát a Fő Nök nem véletlenül az, aki. Kétfolyómentén egyeduralkodója, a Nökök egyedüli irányítója, az univerzum legcsiszoltabb elméje, mellesleg a vadász-halász klub elnöke is. Olyan tervet eszelt ki, hogy ihaj. A kémek jelentése szerint, Vé. László az első csata óta, egy esetleges nukleáris csapástól tartva, három méter vastag falú acélbeton atombunkerében tengette a mindennapjait. Tekintettel arra, hogy a Fő Nök high-tech szuperfegyvere a pattintott kőbalta volt, muszáj volt csellel kicsalogatni. Vezírünk tudta, hogy nem hibázhat. Érezte, hogy nem bízhatja másra a feladatot, elvégre mindig is magának tartogatta az utolsó lépéseket. Saját kezével akarta kinyírni azt a piszkot. Fogta az acélbetétes bakancsot és nekivágott az aknamezőnek, ami a bunkerhoz vezetett. Félúton jutott eszébe, hogy a táskáját igencsak félvállról vette, éppen ezért is eshetett meg, hogy az otthon maradt. A mezőnél előkapta a GPS vevőt, de miután három akna is berobbant mellette úgy döntött inkább eldobja a selejtes kínai vackot, és találomra végigfut a robbanótöltetek között. Elég nagy szerencséje volt, csak két kisebb akna robbant be a talpa alatt, azt viszont a minőségi Mike (ejtsd: májki) bakancs a szlogennek most az egyszer igazat adva (Just trough it!) hárította. Hosszas kínlódás és néhány óra keresgélés után végre meglátta. A bunker ott terpeszkedett a sivatag közepén, látszólag háborítatlanul. Sőt mi több, arra utaló jelet sem látott, hogy lakott lenne. A Fő Nök se perc alatt ásott egy kutat a sivatagban, (ilyenre is csak ő volt képes ugyanis négymilliárd éve itt, egy csepp eső sem esett) és a mélyből feltörő friss forrásvizet rákötötte a bunker vezetékes-sör hálózatára. Ki tudja mennyi idő telt el várakozással, amikor is négy óra huszonkilenc perc, negyvenhat másodperc múlva a benn lakók holt józanul kitántorogtak a létesítményből. Nem volt sör, és ezt már nem bírták. Szabályosan megtörtek. A király, Vé. László fejet hajtott a nagyvezír előtt és örök hűségett fogadott neki. Igazából csak akart örök hűséget fogadni, mert amikor meghajolt, a Fő Nök előkapta csodafegyverét és egy jól irányzott ütést mért a király fejére kőbaltával. De túlzottan is keményfejű volt ez a fazon. Az utolsó harc már nem maradhatott döntetlen. Előkapták lézerkardjaikat, és vad hadonászásba kezdtek. Vladul csapkodott a gonosz az szent, de a Fő Nök egy jól irányzott erő lökéssel oldalba kapta, és…, …és akkor leesett nekik, hogy ez nem a Star Wars… Sőt, nem is igazi csata. Harcolnak, de vajon miért? Hisz nincs is harc cél nélkül. Azzal, hogy kinyuvasztják egymást, senkinek sem lesz jobb (ez így teljesen nem volt igaz, ugyanis mindkettőjük népének jobb lett volna).
Megbánták bűneiket, és hogy ezt mélyen és tisztán kifejezzék egymás iránt, még aznap összeházasodtak. A király területeivel duplájára nőtt a birodalom, és át is keresztelték Sörborfolyikittenre. Máig is élnek, ha a nép képes volt annyi sört termelni, hogy ellássa őket. Egyszer valaki azt mondta, hogy a szeretetet csak egyetlen lépés választja el a gyűlölettől. Milyen igaza is volt… Ki nem hiszed, óvakodj a cserepektől…

2008. március 10. Gönyű