ogre

mikor kínoznak a blamák,
és bántanak a pózok,
akár a Matrjoska babák:
magamba burkolózok

ilyenkor a lelkem saját
kis védőpajzsa fog le,
talán az ember is, nahát,
olyasmi, mint az ogre

2020. október

Egyensemmi

“Fontos vagy nekünk”,
hirdeti a McDonald’s halljában egy tábla.
És az igazság, mert jó ezt néha tudni:
nem állt szándékukban soha sem hazudni,
vagy vadul szökellni riadt lelked foltján;
ők is őszinték… a maguk csalfa módján.

2020. október

Igaz szavak

Hogyan mondjam el neked,
amit talán nem lehet,
ápolnám a kertedet,
s küzdnék érted konokon,
virágozó réteken és
elszáradó lombokon.

Hogy mondjam, hisz láthatod,
hogyha bús a tegnapod,
megmetszem a bánatod,
együtt semmi nem hat ránk,
s csápjaidat, színes-rímes
koszorúvá fonhatnánk.

Minek mondjam, balga szók,
tudom én jól, hogy azok,
sosem hinném, hogy lasszók
lennének a mondatok…,
előbb-utóbb eltűnsz úgyis,
akármit is mondhatok.

Miként mondjam hát, hiszen
még én magam sem hiszem,
hogy egyszer a szent vízen,
a boldogság tengerén,
ringhatnánk egy kis csónakban,
önfeledten, te, meg én.

Szúr a vágy, e ferde tű,
de a szívem kishitű;
tesztek róla mind, ti tű-
nő csalfácska fellegek,
egyetlen egy igaz szóért
eladnám a lelkemet.

Gönyű, 2020. október

Könnycseppbe zárva

Kidöntök egy pohár vizet, s besózom,
hogy a tengerre gondoljak, ne rád;
egy inggel törlöm fel, de mint az ózon
molekulák: a só szövetbe rág,
és vakfoltot hagy a ruhán, amelyet
abban a percben is viseltem én,
mikor először megcsillant a lelked
rejtett zugából feltörve a fény;
s az inggel együtt kifacsarva lelkem,
maró bú, és vad kétségek között,
elhagyva e szűk porhüvelyt, a csendben
kicseppenő könnycseppbe költözök,
mert képtelen vagyok eljutni hozzád,
kevés a szó, a szív, a lárma,
de mégis itt leszek, még várva rád, egy
hullámozó könnycseppbe zárva.

Gönyű, 2020. október 5.

A márvány színű égnek meséltem

A márvány színű égnek meséltem
rólad, és dicsértem mily szép is a nyár.
Oly naiv voltam, még nem tudtam mi vár,
hogy pár héttel később, szomjan-étlen
fetrengek majd, s szürke lesz a nappal;
odakinn csend volt, csak bennem hullt
cseppenként a padlóra a múlt,
az idő lelkedet az agyamba véste,
és akarva sem tudnám kiűzni innen;
hát évmilljókig’ szenvedtem némán, és te
nem tudtad miként fürödtem könnyeimben.

Gönyű, 2020. szeptember 28.

Veled

Mikor a holdsugár ívet húz a Dunán,
s az este már ezer követ befed,
sétálgatnék lassan, fél tizenegy után,
a part kövén, kéz a kézben veled.

S a csillagok alatt, ahol lelkünk kiforr,
örökre eltűnnének a “sohák”,
olyan lenne minden, mint akkor rég, mikor
még elhittem, hogy léteznek csodák.

Gönyű, 2020. szeptember 22.

Van akinek

Van akinek nem kell,
van akinek “mért ne!?”,
s akad, aki bizony
ölni tudna érte.

Van akinek arany,
van akinek meg nem,
van akié jég, és
soha meg nem rebben.

Van, ki odaadja,
s olyan is, ki kéri,
van ki a sajátját
könnycseppenként méri.

Van akié vaj, és
egész könnyen olvad,
van akié csorba,
vagy kicsikét horpadt.

Van akié olyan
kemény, mint a szikla,
van akié száraz,
s begyújtja egy szikra.

Van akiét hozzák,
és van aki viszi,
van akié tiszta,
…vagy inkább csak hiszi.

Van akié megszúr,
s van akié takar,
s van akié azt sem
tudja, hogy mit akar.

S van, kié miután
hatalmasat nyögött,
hangos pattanással
darabokra törött.

Gönyű, 2020. szeptember

Gluténérzékenység

Az vagyok neked, mi testnek a kenyér,
egy frissen sült, ropogós cipószelet,
hogy fohászkodhatnék én nagyobb kegyér’,
hisz ami van is, már szinte döbbenet.

Mégis, mint egy feneketlen bögre,
mit nem tölthet soha, semmi tele,
pont úgy vágyom én is egyre többre,
s pusztul lassan el a lelkem vele.

Ám valami még közénk állhat talán,
lám, egy teljesen hétköznapi dolog:
te bizony gluténérzékeny vagy babám,
hisz megmondta már tegnap a doktorod.

S a felismerés durván ütött meg:
engemet fehér lisztből sütöttek!

Gönyű, 2020. szeptember 12-14.

I. Szonett

Szép vagy, miképp a langyos őszi esték,
vagy, mint az égbolt, mielőtt kivirrad;
mint frissen mázolt tűzfalon a festék,
vagy, mint a záporok után az illat.

Szebb vagy, mint bármi kert összes gaza,
s melletted rút a legszebb drágakő,
tenélküled sötét az éjszaka,
s e szív is, hát, hogy is mondjam: rab ő.

És hát a mosolyodtól nem csak én,
hanem a gleccserek is olvadoznak,
(szóval nem ajánlott Izland jegén
le-fel, sétálgatnod, fél naphosszat.)

A boldogság azúrkék kis taván,
ringhatnánk egy hajócskában babám.

Gönyű, 2020. szeptember 13.