Hazafelé

Zakatol a vonat
jaj de nagyon siet,
öblösen pattogva
kattognak a sínek.

Bódító a meleg,
kényelmesen ülök,
sebesen fut a táj,
majd beleszédülök.

Fejem balra bukva
elterül a vállon,
szempillantás alatt
szippant be az álom.

Egy ködfényű, kerek,
mesebeli kertben,
kéz a kézben, körbe
sétálgatunk ketten.

Rám nézel, mosolyogsz,
tekinteted ragyog,
elmondhatatlan, hogy
milyen boldog vagyok.

Épp nyolc édes betű
hagyja el a szádat,
mikor befejezem
szép fantáziámat.

Arra ébredek, hogy
harsogják a neved,
zavartan pislogok,
keresem ki lehet.

Én süket, s vak bolond,
a hangszóró keltett,
bemondták, elhagytuk
már Tóvároskertet.

2018. december 7. Budapest – Nagyszentjános között a vonaton