Elveszve

Nevess csak bátran, ne szánd a bolondot,
napok óta az erdőben bolyongok.
Köröttem indák, ezer fa és moha
félek, innen már nem jutok ki soha.

Szétválik az út, melyik hát a helyes?
Mindkettő szava túlontúl delejes.
Előttem egy tetem, balra egy árok
kezdem azt hinni, körbe-körbe járok.

Mért e kín, mit tettem világ ellened
mondd, hogy az erdőt ellenem hergeled?
Mivel szítottam fel annyira dühöd,
hogy haragodban a hátamat ütöd?

Koponyámban egyre erjed a fertő,
ahogy sűrűbb, és sötétebb az erdő.
Megzizzennek mellettem a levelek,
s tébolyult arccal futásnak eredek.

Valahol ott lesz, kell, hogy legyen vége,
semmi sem végtelen, csak az éj sötétje.
Látom a fényt, az már biztosan a nap,
kinn leszel meglásd egy pillanat alatt.

És talán érezted olvasóm ezt te,
visszaért ismét oda, ahol kezdte.
Tízezer éve minden nap csak szökne,
nem sejti, de rab, most és mindörökre.

Jólelkű vagy, de ne szánd szegény párát,
eladta lelkét s tudta jól az árát.
Az idők végéig örök magányban,
küzdd a sorssal egy végtelen csatában.

2019. február 26. Budapest