Vétlen vers a barátságról

Mindösszesen kettő dolog van e bolygón,
amire megéri vágyódni somolygón.
Hasztalan hajtottam szerelmes szívemet,
és titeket méltatlanul mellőztelek.
Van e rá bocsánat? Mert módfelett bánom,
ezt a vétlen verset, nektek dedikálom.

Nektek barátaim, mert börtön ez a föld,
égbe törő lelkünknek fortyogó katlan,
de szeretetetek nap mint nap újratölt,
s röpít fel az égbe, büszkén, szakadatlan!
Mindőtök olyannyira kedves énnekem,
nem is lelek mostan szavakat hirtelen.

Ott van a kemény, kiben dúl az akarat,
de tudom, fáj neki, hogy egyedül maradt.
Olyan jól megvoltunk, szerencsétlen pára,
szégyenlem magam, mert én hagytam magára.
Pedig hogyha ő nincs, pont akkor és pont ott,
nem ismerném e sok, jólelkű bolondot.

A szépség, kivel megvitathatok ilyet,
mint realizmus, vagy éppen a jó Hesse,
– képzeld csak, vettem egy, antikvár Demian-t,
s hogy elkezdjem, attól nem is állok messze.
Legközelebb, ha szeretnél könnyű vitát,
kivesézzük a Mester és Margaritát!

A külhoni, ki annak megrögzött híve
hogy megedz majd, ha keményen bánik velem,
de én tudom jól, hogy aranyból van szíve,
és bárhogyan is bánt, már-már fel sem veszem.
Jobban ismered, mint én magam a lelkem,
megjósoltad menten esztelen szerelmem.

Zala szép gyöngyei, lelkük olyan nemes,
róluk beszélni, csakis együtt érdemes.
Ti vagytok ezt hirdetem büszkén, és bátran,
a legillőbb pár kiket valaha láttam!
Imádlak titeket, józan angyalaim,
remélem mosolyra késztetnek szavaim!

Akivel mindig számíthatunk egymásra,
az a leggizdább testű skandináv isten.
Ha nem készülne éppen vásárlásra,
intézem, hogy egyre mégis sort kerítsen.
Jó a Sennheiser, de a Sony mégis más lap,
ihatnánk egy jó sört, mondjuk majd vasárnap!

Még egyszer a végén, bocsánatot kérek,
hogy eme írással ennyire megkések.
De rettegtem: biztos ezer hibát vétek,
s féltem, hogy csalódást okozok majd néktek.
Hiába, hogy néha olyan nagy a szátok,
egy múzsa csókja sem érhet fel hozzátok!

2019. szeptember 13.-14. Budapest, Báthory utca

Na jó, az utolsó mondat kamu, nehogy elhiggyétek.