Ott, ahol a Duna folyik,
Mohácson át, Komáromig,
s épp, ahogy a nap az estet,
kettészeli Budapestet,
ott, ahol a Tisza folyón
hidat verve a nap lemegy,
s éjjel-nappal bárhol ehetsz
mesebeli halászlevet,
ott, ahol egy kisebb tavat,
úgy hívnak, hogy magyar tenger,
és akinek nincs pénze rá,
azt meg úgy, hogy magyar ember,
ott, ahol az egyik munkás
naphosszat csak lábat lógat,
a másik meg éjjel-nappal
szereli az autókat,
ott, hol napról napra élni
nem kirívó, kicsikét sem,
s ha utazol, nem opció
az, hogy csak egy kicsit késsen,
ott, hol tudós nem kap pénzt, ha
nem jó csillag alatt kutat,
de legalább megjárhatja
a legújabb kisvasutat,
ott, hol nincs pénz egészségre,
s akad bőven ladilomra,
(kérjük adód talicskázd egy
közel lévő stadionba),
ott, ahol a hamis elvek
már túl sokat követeltek,
s dobálva egy cinkelt kockát,
könnybe mostak ezer orcát,
és ott, ahol „csitt” a szavad,
s nem tudod, hogy kik a társak,
nemzetiben lehet kapni
levegőt is lassan már csak,
hol a sajtó kiált, s mégis,
vasmarokkal félrehúzzák,
hadd kérdezzem meg hát én is:
mi lesz veled, kicsi ország!?
Budapest, 2020. július. 25.